HARCSASZELETEK RÁCOSAN Téma: Egyéb kategória

Elkészítési idő: 70 perc  Munkaidő: 25 perc  könnyen elkészíthető  átlagos ár
Eszközök: kés, sütő, tűzálló edény
Eljárások: csőben sütés, darabolás, szeletelés, hámozás, lerakás

Adag: 4 főre

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
80 dkg burgonya
4 nagyobb harcsafilé
4 dl tejföl
10 dkg paradicsom
2 db zöldpaprika
20 dkg füstölt szalonna
1 kávéskanál édesnemes pirospaprika
10 dkg vöröshagyma
ízlés szerint só
ízlés szerint őrölt feketebors

Elkészítés:

A teljesen előkészített halszeleteket mindkét oldalukon megsózzuk, borsozzuk, enyhén paprikázzuk.

A vékonyan szeletelt nyers burgonyát a tepsiben elterítjük, és az összeaprított nyers hagymát egyenletesen rászórjuk.

A szalonna felének zsírját kiolvasztjuk, és ezzel locsoljuk meg a burgonyát, sózzuk.

Betesszük a sütőbe, és 25-30 percig közepes tűzön hagyjuk párolódni. 30 perc elteltével a burgonyát elrendezzük, a halfiléket középre sorba elhelyezzük és beborítjuk a megmaradt, igen vékonyra szeletelt szalonnacsíkokkal, majd elrendezzük rajta a felkarikázott paprikát, paradicsomot.

Rövid sütés után a tejföl negyedével, majd közvetlenül a sütés befejezése előtt a tejföl maradékával meglocsoljuk. Ezt már éppen csak rámelegedni hagyjuk és frissen tálaljuk.

Félédes fehérbort kínáljunk hozzá.