BÁRÁNYBORDA BAZSALIKOMOS-ROZMARINGOS PÁCBAN Téma: Egyéb kategória

Elkészítési idő: több mint 2 óra  Munkaidő: 15 perc  kis gyakorlattal elkészíthető  drága
Eszközök: citromnyomó, grillező, grillrács, hűtőszekrény, jénai edény, kenőecset, kés, műanyagfólia
Eljárások: darabolás, szeletelés, grillezés, hámozás, hűtés, pácolás, préselés

Adag: 6 főre

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
6 db bárányborda
A díszítéshez:
pár szál friss rozmaring
A pácléhez:
1 evőkanál citromlé
1 evőkanál balzsamecet
3 evőkanál olívaolaj
1 kisebb fej finomra aprított vöröshagyma
3 evőkanál friss, apróra vágott rozmaring
ízlés szerint só
ízlés szerint bors

Elkészítés:

1. Az egyenként 3 csontos részre vágott bordákat nagy, lapos edénybe tesszük, megszórjuk a rozmaringgal és a hagymával. Az olívaolajba belekeverjük a balzsamecetet és a citromlét, majd sóval, borssal ízesítjük.

2. A balzsamecetes páclét a bárányra öntjük, és jól beleforgatjuk. Műanyag fóliával lefedjük, és hideg helyre, 60-120 percre félretesszük pácolódni.

3. Lecsepegtetjük a húst, és félretesszük a páclét. Forró szénen 8-10 percig mindkét oldalán meggrillezzük a húst, közben gyakran kenegetjük a félretett páclével. Rozmaringszárakkal díszítve tálaljuk.

Több levet ad a citrom, ha egy pillanatra mikróba vagy meleg sütőbe tesszük.
Ha csak egy pár csepp citromra van szükségünk, ne vágjuk fel, elég ha beleszúrunk, és kinyomjuk a kellő lé mennyiséget.
Ha szabadtéri grillezés közben egy marék sót szórunk a kialvó tűzre, az feléleszti a lángokat.
A roston sütés alkalmával a zöldfűszereknek sokféleképpen látjuk hasznát. A zöldfűszereket a parázsra szórjuk, hogy majd ott elégve fűszeres illattal vonják be a grillezni valót. Kiváló erre a rozmaring, az ánizs, az édeskömény, sőt a bazsalikommag is. Egyes zöldfűszerekkel (például snidlingszál, rozmaringág) összeköthetünk vagy -tűzhetünk hal-, illetve húsdarabokat. A babér a halhoz, a kapor vagy a rozmaring a bárányhoz, a bazsalikom a marhahúshoz illik. Érdemes 1-1 szál majoránnát a kukoricacsőre fektetni, ha alufóliába csomagolva parázson megsütjük. Ha a grillezni valót sütés közben páclével kenegetjük, érdemes ecset helyett valamilyen zöldfűszerágat használni hozzá. Ha halat grillezünk, az alufóliába 1-1 citromkarikát és kaporágat is tegyünk.