Krumplis kibbeh

Krumplis kibba

| Kibbeh receptek
Elkészítési idő: 90 perc Munkaidő: 50 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Krumplis kibbeh
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
35 dkg lisztes burgonya
17 dkg búzadara
2 kisebb tojás
2 dkg vaj
ízlés szerint
ízlés szerint bors
A sütéshez:
igény szerint olaj
A töltelékhez:
1 csipet őrölt fahéj
2 evőkanál húsleves
1 kisebb fej hagyma
1 evőkanál fenyőmag
néhány szál petrezselyem

Elkészítés:

1. A búzadarát tálba tesszük és annyi forró vízzel öntjük fel, amennyi ellepi. 30 percet állni hagyjuk, amíg a dara a vizet teljesen magába szívja.

2. Közben a meghámozott, kockára vágott burgonyát sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, összetörjük és tálba tesszük.

3. A vajat megolvasztjuk és a darával, a felvert tojásokkal, az őrölt fűszerekkel együtt a burgonyához keverjük (1. kép). Sózzuk, borsozzuk.

4. A töltelékhez a darált húst serpenyőben fehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk a kockára vágott hagymát, kevés olajat, és 2-3 percig tovább pároljuk. Hozzáadjuk a felaprított barackot, a fenyőmagot, az apróra vágott petrezselymet és az őrölt fűszereket. Felöntjük a levessel és megpároljuk. Langyosra hűlve, a masszából nyolc golyót formálunk.

5. A burgonyás-búzadarás masszát is nyolc részre osztjuk. Ellapítjuk (2. kép), a közepébe nyomjuk a tölteléket (3. kép) és beborítjuk a burgonyás masszával.

6. Fritőzben bő olajat forrósítunk. A töltött gombócokat 180-190 °C-on 5-7 perc alatt aranysárgára sütjük. Itatósra szedve, a felesleges zsiradékot lecsöpögtetjük.

Krumplis kibbeh Krumplis kibbeh Krumplis kibbeh

Marhahúsalaplé

Kép nélkül
150 dkg borjúcsont vagy
150 dkg marhacsont
1 szál apróra vágott póréhagyma
1 db apróra vágott szárzeller
2 evőkanál paradicsompüré
1 db negyedekre vágott hagyma
40 dl víz
6 szem bors
2 db apróra vágott sárgarépa

1. A marha- vagy borjúcsontot 230 C fokra melegített sütőben 40 percig pirítjuk. A sütési idő felénél hagymát, sárgarépát, póréhagymát és szárzellert adunk hozzá (1. kép).

2. Az egészet tiszta fazékba tesszük. Vizet, sűrített paradicsomot, bouquet garnit és adunk hozzá. 3-4 órán át főzzük, közben többször lemerjük a tetejét (2. kép).

3. A levet adagonként finom lyukú szűrőn tálba öntjük (3. kép). A szilárd hozzávalókat merőkanállal kissé kinyomkodjuk. Utána hűtőszekrénybe tesszük.

Krumplis kibbeh
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 886 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Burgonya
Burgonya
(Vince Kiadó, 2004)

A burgonya a kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozásban fontos szerepet játszik. Az egyik legváltozatosabban elkészíthető étkezési alapanyag, az emberiség egyik fő tápláléka. Mivel a burgonya nagyjából semleges ízű,... bővebben...
Krumplis kibbeh
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Burgonya
Burgonya
(Vince Kiadó, 2004)

A burgonya a kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozásban fontos szerepet játszik. Az egyik legváltozatosabban elkészíthető étkezési alapanyag, az emberiség egyik fő tápláléka. Mivel a burgonya nagyjából semleges ízű,... bővebben...
twitter