Cukkinis lepény

Elkészítési idő: 90 perc Munkaidő: 30 perc könnyen elkészíthető olcsó
Cukkinis lepény
Adag: 1 tepsi (6-8 főre)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
75 dkg reszelt cukkini
20 dkg fillotészta
vagy
20 dkg réteslap
10 dkg vaj
10 dkg feta sajt
3 db felvert tojás
2 evőkanál friss, apróra vágott menta
4 evőkanál friss, apróra vágott petrezselyemzöld
1 csokor karikára vágott újhagyma
2 evőkanál olívaolaj
vagy
1 ¾ dl csirkealaplé
5 dkg rövid szemű rizs
vagy
5 dkg rizottórizs
ízlés szerint bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. Az olajat felforrósítjuk, és az újhagymát üvegesre pároljuk benne. Hozzáadjuk a rizst, és 1 percig kevergetjük, hogy a rizsszemeket egyenletesen bevonja az olaj.

2. Felöntjük a zöldségalaplével vagy a csirke alaplevessel, és lassú tűzön főzzük 15-20 percig, amíg a rizs az összes lét felszívja, és megpuhul, de még nem fő szét. Lehúzzuk a tűzről, és belekeverjük a nagy lyukú reszelőn lereszelt, szűrőben 5-10 perc alatt lecsepegtetett cukkinit. Félretesszük, és hűlni hagyjuk.

3. Amikor a keverék lehűlt, belekeverjük a petrezselymet, a mentát és a tojást. Belemorzsoljuk a sajtot, sóval, borssal ízesítjük, és alaposan összedolgozzuk.

4. A vajat megolvasztjuk, és egy kevéssel kivajazunk egy 30x20 cm-es mély tepsit. A tésztalapokat keresztben félbevágjuk. Egy lappal kibéleljük a tepsi alját és oldalait. Megkenjük vajjal, és egyenként ráterítjük a tésztalapok felét, mindegyiket megkenjük vajjal.

5. A tölteléket elsimítjuk a tésztán, majd befedjük a maradék tésztalapokkal, és rétegenként ismét megkenjük vajjal. A kilógó széleket betűrjük. A felső tésztaréteget éles késsel 6-8 kockára osztjuk.

6. 190 °C-ra előmelegített sütőben kb. 35 percig sütjük, amíg a teteje aranybarnára pirul. Forrón tálaljuk.

Amíg egy tésztalappal dolgozunk, a többit megnedvesített konyharuhával takarjuk le, mert a kiszáradt lapok könnyen töredeznek.

Rétestészta

Kép nélkül
50 dkg rétesliszt
2 dl víz
1 cl 10 %-os ecet
1 dkg
6 dkg zsír
1 db tojás

A lisztet a tojással és a zsír felével elmorzsoljuk, majd hozzáadjuk az ecetet, sót, vizet. Addig gyúrjuk, amíg hólyagos nem lesz. Cipókra osztjuk és lekenjük a maradék zsírral, majd meleg lábossal leborítjuk. Addig pihentetjük, míg meg nem puhul. Ez körülbelül 15-20 perc. A rétestészta elkészítése a következő módon történik: egy nagyobb asztalt leterítünk és megszórjuk liszttel.

A közepére helyezzük a lángos nagyságúra kinyújtott tésztát, mely alá nyúlva kezdjük széthúzogatni. Amikor a tésztát már nem tudjuk forgatni, a szélét a csuklónkra fektetjük és a kézfejünket kicsit hátrafeszítve, körbe-körbe járva, fel és magunk felé húzzuk a tésztát. Így eljárva a tészta szinte önmagát nyújtja ki. Amikor kellő nagyságú, a szélét megszakítjuk és a csuklónk gyors körbemozgatásával a felesleget az ujjainkra feltekerjük. Ez a tészta újra felhasználható. Ezt követően a tésztát meghintjük kevés olajjal vagy olvasztott vajjal, és rákenjük vagy megszórjuk töltelékkel. Most megfogjuk az abrosz két sarkát és felemelve magunk felé húzzuk, miáltal a tészta szépen felgöngyölődik. Feldaraboljuk, végüket összenyomjuk és kizsírozott tepsibe rakjuk. Tetejüket megkenjük tojással és 120-130 C fokos sütőben pirosra sütjük.

A legváltozatosabb édes, sós töltelékekkel készíthető. A hagyományosak: cseresznye, meggy, alma, túró, mák, mák és tök keveréke, burgonya, párolt káposzta. Különleges töltelékek: túró és sütőtök keveréke, juhtúró (szerb-bolgár burek), húsok, gomba, túró és édes tejben főtt cérnametélt keveréke (vargabéles), dió és méz keveréke (török-bolgár baklava), erdei gyümölcsök és ezek túróval kevert változatai. A húsos, zöldséges réteseket többnyire előételként, a zöldségeseket köretként is tálalhatjuk.

Zöldségalaplé

Kép nélkül
0.5 db durvára vágott zellergumó
1 db durvára vágott, közepes méretű sárgarépa
1 szál durvára vágott szárzeller
10 dkg apróra vágott csiperkegomba
2 db érett, negyedekre vágott paradicsom
1 nagy csipet
1 evőkanál reszelt narancshéj
6 szem fehér bors
2 gerezd félbevágott fokhagyma
1 fej durvára vágott vöröshagyma
1 szál durvára vágott póréhagyma

1. Nagyobb edénybe tesszük a zöldségeket és a gombát, felöntjük 1.5 liter vízzel. Belekeverjük a fokhagymát, az egész borsot, a szerecsendiót, a narancshéjat (ezeket célszerű kisebb gézdarabba kötve a vízbe lógatni, így főzés után nagyon könnyű eltávolítani a levesből), a bouquet garnit és a sót. Felforraljuk, majd fedő alatt, közepes lángon 45 percig főzzük.

2. A zöldséges levet hagyjuk kihűlni. Nagyobb edényre drótszűrőt ültetünk, és a levet átszűrjük, a zöldségeket kanál hátával áttörjük, a fűszereket kidobjuk.

Csirke alapleves

Kép nélkül
75 dkg csirkecsont
40 dl víz
1 csokor bouquet garni
6 szem bors
1 db kockára vágott zeller
1 szál kockára vágott sárgarépa
1 nagyobb fej kockára vágott vöröshagyma

1. A csirkecsontot és a farhátat apróra vágjuk, és a kockára vágott vöröshagymával, sárgarépával, zellerdarabbal együtt fazékba rakjuk. A borssal és a bouquet garnival fűszerezzük, (1. kép) és felöntjük a vízzel.

2. Felforraljuk, és 2-3 óráig kis lángon főzzük. A tetején képződő habot szűrőlapáttal időnként leszedjük (2. kép). Utána sűrű szűrőn átszűrjük, és kihűlni hagyjuk.

3. Egy éjjelen át hideg helyen állni hagyjuk, majd papírtörlővel a tetején képződött zsírt leszedjük (3. kép).

4. A levest félliternyire beforraljuk, és formába, esetleg a jégkockatartóba töltve megfagyasztjuk. Ahhoz, hogy 20 deciliter levest kapjunk, 15 deciliter vízzel fel kell hígítani.

Cukkinis lepény
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1617 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Görög konyha Görög konyha
(Vince Kiadó, 2011)

A görög konyhaművészet éppen olyan, mint maga az ország: nyugodt, könnyed, társaságkedvelő és ragyogó. Az egyszerű, hagyományos ételek találékonyan hasznosítják mindazokat a terményeket, amelyeket a kopár hegyvidék vagy a... bővebben...
Cukkinis lepény
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Görög konyha Görög konyha
(Vince Kiadó, 2011)

A görög konyhaművészet éppen olyan, mint maga az ország: nyugodt, könnyed, társaságkedvelő és ragyogó. Az egyszerű, hagyományos ételek találékonyan hasznosítják mindazokat a terményeket, amelyeket a kopár hegyvidék vagy a... bővebben...
cikkek