Paradicsomos töltött káposzta

Töltött káposzta görögösen

Elkészítési idő: 100 perc Munkaidő: 35 perc kis gyakorlattal elkészíthető olcsó
Paradicsomos töltött káposzta
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
80 dkg hámozott, konzerv paradicsom
5 és fél dkg rövid szemű rizs
vagy
5 és fél dkg rizottórizs
2 evőkanál olívaolaj
2 fej finomra vágott vöröshagyma
1 gerezd finomra vágott fokhagyma
8 és fél dkg mazsola
1 evőkanál friss, apróra vágott menta
1 teáskanál szárított oregánó
8 és fél dkg fenyőmag
vagy
ízlés szerint bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A káposztaleveleket (kínai kel vagy kötözősaláta is lehet) nagy lábos forrásban lévő vízbe merítjük. Felforraljuk, és 3-4 percig főzzük, amíg a levelek megpuhulnak. Leöntjük róluk a vizet, jeges vízbe merítjük, majd alaposan lecsepegtetjük. Ha szükséges, kivágjuk a vastag ereket.

2. A töltelékhez 3-4 konzerv paradicsomot apróra vágunk. 1 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, a vöröshagyma felét a fokhagymával együtt üvegesre pároljuk benne. Hozzákeverjük a feldarabolt paradicsomot, a rizst, a mazsolát és a mentát.

3. Felöntjük a csirkealaplével vagy zöldségalaplével, felforraljuk, majd lassú tűzön, 15-20 perc alatt puhára pároljuk a rizst, ami ezalatt az összes folyadékot magába szívja. Levesszük a tűzről, belekeverjük a fenyőmagot, majd sózzuk, borsozzuk.

4. A paradicsommártáshoz a maradék olajat is felforrósítjuk, a megmaradt vöröshagymát üvegesre pároljuk, és kissé meg is pirítjuk benne. Belekeverjük a maradék paradicsomot a levével együtt, oregánóval, sóval és borssal ízesítjük. Miután felforrt, lassú tűzön 10 percig pároljuk. Kicsit hűlni hagyjuk, majd botmixerrel pürésítjük.

5. A tölteléket szétosztjuk a levelekre, felcsavarjuk őket, majd a széleket aláhajtva, 8 csinos kis csomagot készítünk. Hajtott felükkel lefelé lapos tűzálló tálba sorakoztatjuk őket, és bevonjuk a paradicsommártással. Lefedjük, és 180 °C-ra előmelegített sütőben 1 órán át sütjük. Melegen adjuk az asztalra.

Könnyű, száraz, fiatalon fogyasztandó, zamatos, kevés csersavval rendelkező vörösbor illik hozzá.
Elegáns és száraz, lendületes savtartalmú, fahordós érlelésű fehérbor illik hozzá.

Zöldségalaplé

Kép nélkül
0.5 db durvára vágott zellergumó
1 db durvára vágott, közepes méretű sárgarépa
1 szál durvára vágott szárzeller
10 dkg apróra vágott csiperkegomba
2 db érett, negyedekre vágott paradicsom
1 nagy csipet
1 evőkanál reszelt narancshéj
6 szem fehér bors
2 gerezd félbevágott fokhagyma
1 fej durvára vágott vöröshagyma
1 szál durvára vágott póréhagyma

1. Nagyobb edénybe tesszük a zöldségeket és a gombát, felöntjük 1.5 liter vízzel. Belekeverjük a fokhagymát, az egész borsot, a szerecsendiót, a narancshéjat (ezeket célszerű kisebb gézdarabba kötve a vízbe lógatni, így főzés után nagyon könnyű eltávolítani a levesből), a bouquet garnit és a sót. Felforraljuk, majd fedő alatt, közepes lángon 45 percig főzzük.

2. A zöldséges levet hagyjuk kihűlni. Nagyobb edényre drótszűrőt ültetünk, és a levet átszűrjük, a zöldségeket kanál hátával áttörjük, a fűszereket kidobjuk.

Csirke alapleves

Kép nélkül
75 dkg csirkecsont
40 dl víz
1 csokor bouquet garni
6 szem bors
1 db kockára vágott zeller
1 szál kockára vágott sárgarépa
1 nagyobb fej kockára vágott vöröshagyma

1. A csirkecsontot és a farhátat apróra vágjuk, és a kockára vágott vöröshagymával, sárgarépával, zellerdarabbal együtt fazékba rakjuk. A borssal és a bouquet garnival fűszerezzük, (1. kép) és felöntjük a vízzel.

2. Felforraljuk, és 2-3 óráig kis lángon főzzük. A tetején képződő habot szűrőlapáttal időnként leszedjük (2. kép). Utána sűrű szűrőn átszűrjük, és kihűlni hagyjuk.

3. Egy éjjelen át hideg helyen állni hagyjuk, majd papírtörlővel a tetején képződött zsírt leszedjük (3. kép).

4. A levest félliternyire beforraljuk, és formába, esetleg a jégkockatartóba töltve megfagyasztjuk. Ahhoz, hogy 20 deciliter levest kapjunk, 15 deciliter vízzel fel kell hígítani.

Paradicsomos töltött káposzta
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1419 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Görög konyha Görög konyha
(Vince Kiadó, 2011)

A görög konyhaművészet éppen olyan, mint maga az ország: nyugodt, könnyed, társaságkedvelő és ragyogó. Az egyszerű, hagyományos ételek találékonyan hasznosítják mindazokat a terményeket, amelyeket a kopár hegyvidék vagy a... bővebben...
Paradicsomos töltött káposzta
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Görög konyha Görög konyha
(Vince Kiadó, 2011)

A görög konyhaművészet éppen olyan, mint maga az ország: nyugodt, könnyed, társaságkedvelő és ragyogó. Az egyszerű, hagyományos ételek találékonyan hasznosítják mindazokat a terményeket, amelyeket a kopár hegyvidék vagy a... bővebben...
vegetáriánus ételek