Báránytáskák

Elkészítési idő: 65 perc Munkaidő: 30 perc kis gyakorlattal elkészíthető drága
Báránytáskák
Adag: 6 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
1 csomag rétestészta
10 dkg feta sajt
½ kiskanál rozmaring
½ dl olívaolaj
2 kisebb szeletelt vöröshagyma
2 db szeletelt padlizsán
3 evőkanál olívaolaj
A fűszeres paradicsommártáshoz:
1 gerezd tört fokhagyma
2 nagyobb paradicsom
2 evőkanál vörösbor
1 kiskanál kristálycukor
1 kiskanál oregánó
néhány friss bazsalikomlevél

Elkészítés:

1. A sütőt 180 °C-ra bemelegítjük. A húsról valamennyi zsiradékot és hártyát lebontjuk. A hagymát teflonserpenyőben 1 evőkanál olajban 4 percig kevergetve pároljuk, majd egy tányérra kiszedjük. Ismét 1 evőkanál olajat forrósítunk, és a padlizsánszeletek mindkét oldalát 2-2 percig aranysárgára sütjük (1. kép). Kiszedjük, és papírtörlőre terítjük.

2. A maradék olajban a húst erős lángon 1 perc alatt szép pirosra sütjük, langyosra hűtjük, majd átlósan 1 cm-es szeletekre vágjuk (2. kép).

3. A réteslapot kibontjuk, és úgy fektetjük le, hogy a rövidebb fele felénk essen. Olívaolajjal vékonyan megkenjük, egy második tésztalappal befedjük, ezt is megolajozzuk, majd egy harmadik lapot is ráborítunk (3. kép). A tészta rövid felétől 10 cm-re, a végétől 8 cm-re kezdve négyszögletes alakban rárakjuk a húst. Ráhalmozzuk a hagymát, a padlizsánt és az összemorzsolt sajtot. A rövidebb oldala felől a tésztát a töltelékre hajtjuk, utána a hosszanti két oldalát is ráborítjuk, és csinos csomaggá göngyöljük. A tetejét olajjal megkenjük. A többi tésztából és töltelékből hasonló csomagokat készítünk. Tepsire fektetve a forró sütőbe toljuk, és 25 perc alatt ropogós pirosra sütjük. Fűszeres paradicsommártással tálaljuk.

4. A mártáshoz valamennyi hozzávalót összekeverjük, és időnként megkeverve 20 perc alatt besűrítjük (4. kép). Melegen kínáljuk.

Báránytáskák Báránytáskák Báránytáskák Báránytáskák
Valamennyi mártást a töltelékre is locsolhatunk, mielőtt a tésztát rágöngyölnénk.
Báránytáskák
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1573 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Görög ízek Görög ízek
(Vince Kiadó, 1998)

A görög konyha a Földközi-tenger legínycsiklandóbb ízeit egyesíti. A citrom, a fokhagyma, olíva, bárány, hal, paradicsom, padlizsán gyakran keleti fűszerekkel keveredik. A leghíresebb fogások, - a klasszikus görög saláta,... bővebben...
Báránytáskák
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Görög ízek Görög ízek
(Vince Kiadó, 1998)

A görög konyha a Földközi-tenger legínycsiklandóbb ízeit egyesíti. A citrom, a fokhagyma, olíva, bárány, hal, paradicsom, padlizsán gyakran keleti fűszerekkel keveredik. A leghíresebb fogások, - a klasszikus görög saláta,... bővebben...
vegetáriánus ételek