Banánnal töltött tésztatáska

Adag: 1 tepsi (4 főre)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
A szóráshoz:
ízlés szerint porcukor
A tálaláshoz:
ízlés szerint fagylalt
A tésztához:
45 dkg liszt
1 db tojás
12 dkg vaj
1 és ¼ dl víz
A töltelékhez:
2 nagyobb érett banán
1 csipet őrölt fahéj
kevés narancslé

Elkészítés:

1. A lisztet tálba szitáljuk. Belemorzsoljuk a hideg vajat, és morzsalékos tésztává keverjük. Belegyúrjuk a tojássárgáját, majd annyi vizet, hogy formálható tésztát kapjunk. A tésztát cipóvá formáljuk, műanyag fóliába csomagoljuk és 30 percre hűtőszekrénybe helyezzük.

2. A meghámozott banánt villával összetörjük. Összekeverjük az apróra vágott aszalt sárgabarackkal.

3. Kevés narancslével és csipetnyi őrölt fahéjjal ízesítjük (1. kép). A tésztát lisztezett deszkán 5 mm vékonyra kinyújtjuk. 10 cm-es pogácsaszaggatóval köröket szúrunk ki belőle.

4. A tésztakörök egyik felére 1-1 teáskanál tölteléket teszünk, majd ráhajtjuk a másik felét (2. kép). A széleket jól összenyomjuk, majd villa hegyével mintát nyomunk bele.

5. A tésztatáskákat teflontepsibe helyezzük, tojással megkenjük (3. kép), késheggyel 1-2 helyen megszúrjuk, hogy a keletkező gőz távozhasson.

6. Előmelegített, 180 °C-os sütőben 20-25 percig sütjük.

7. Porcukorral megszórjuk és fagylalttal kínáljuk.

Banánnal töltött tésztatáska Banánnal töltött tésztatáska Banánnal töltött tésztatáska
Banánnal töltött tésztatáska
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1314 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Kínai konyha
Kínai konyha
(Vince Kiadó, 2005)

Noha ismereteink a kínai konyhával kapcsolatban legtöbbször kimerülnek a sarki büfé kínálatánál, valójában az ország méretével arányosan gazdag és változatos ez a fajta gasztronómiai kultúra. Ebből kaphatunk némi ízelítőt... bővebben...
Banánnal töltött tésztatáska
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Kínai konyha
Kínai konyha
(Vince Kiadó, 2005)

Noha ismereteink a kínai konyhával kapcsolatban legtöbbször kimerülnek a sarki büfé kínálatánál, valójában az ország méretével arányosan gazdag és változatos ez a fajta gasztronómiai kultúra. Ebből kaphatunk némi ízelítőt... bővebben...
facebook