Citromos spagetti friss paradicsommal

Elkészítési idő: 25 perc Munkaidő: 10 perc könnyen elkészíthető olcsó
Citromos spagetti friss paradicsommal
Adag: 4-6 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
1 db citrom leve
75 dkg érett, friss paradicsom
50 dkg spagetti
4 evőkanál extraszűz olívaolaj
20 levél friss, apróra vágott bazsalikom
1 gerezd apróra vágott fokhagyma
ízlés szerint frissen őrölt bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A tésztát a szokásos módon, bő, forrásban lévő, sós vízben al dente (rugalmasra) főzzük.

2. Közben a paradicsomot forró vízbe mártjuk, héját lehúzzuk, majd félbevágjuk, és a belsejét kikaparjuk (más ételhez használjuk fel). A paradicsom húsát kisebb darabokra vágjuk.

3. A meghámozott fokhagymát és a friss bazsalikomleveleket is felaprítjuk, majd összekeverjük a paradicsommal. Tálba tesszük, hozzáadjuk a citrom levét és az extraszűz olívaolajat. Sóval, frissen őrölt borssal ízesítjük.

4. A spagettit leszűrjük, előmelegített tálba halmozzuk és ráöntjük a mártást.

5. Összekeverjük, és máris fogyasztjuk.

A paradicsom hámozása, magozása egyszerűen elvégezhető. A paradicsomok héját nagyon éles késsel kereszt alakban bevágjuk. A paradicsomokat forró vízben 10 másodpercig főzzük. Utána kivesszük, és jéghideg vízbe tesszük őket: így kemény marad a húsuk. Ezután könnyen lehúzhatjuk a héjukat. A paradicsomokat félbevágjuk, és teáskanállal óvatosan kikaparjuk a magokat.
Citromos spagetti friss paradicsommal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1680 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Tészta és rizs , , ,
Tészta és rizs
(Kossuth Kiadó, 2007)

A több mint 600 receptet tartalmazó, könnyen kézbe fogható, kihajtható vaskos kis szakácskönyv a nagy sikerű Világkonyha folytatása. Ebben a kötetben a sokféle főtt, rakott, töltött és csőben sült tészta- és változatos módon... bővebben...
Citromos spagetti friss paradicsommal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Tészta és rizs , , ,
Tészta és rizs
(Kossuth Kiadó, 2007)

A több mint 600 receptet tartalmazó, könnyen kézbe fogható, kihajtható vaskos kis szakácskönyv a nagy sikerű Világkonyha folytatása. Ebben a kötetben a sokféle főtt, rakott, töltött és csőben sült tészta- és változatos módon... bővebben...
lexikon