Tofuburger

Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
8 dkg lecsepegtetett tofu
43 dkg konzerv csicseriborsó
2 evőkanál citromlé
4 evőkanál friss, apróra vágott koriander
1 gerezd zúzott fokhagyma
1 kisebb fej finomra vágott lilahagyma
1 nagyobb szál reszelt sárgarépa
2 db karikára vágott paradicsom
8 dkg száraz zsemlemorzsa
12 dkg főtt, kockára vágott burgonya
1 evőkanál olaj
1 kávéskanál őrölt római kömény
1 kávéskanál őrölt koriander
ízlés szerint
ízlés szerint bors
A relish-hez:
1 evőkanál szezámkrém
1 evőkanál friss, apróra vágott koriander
4 evőkanál zsírszegény natúr joghurt
vagy
4 evőkanál sovány túró
ízlés szerint fokhagymás só
darabka finomra vágott salátauborka

Elkészítés:

1. 5 percig pároljuk a kétféle hagymát meg a fűszereket a citromlében.

2. A lecsöpögtetett, leöblített csicseriborsót, a tofut és a burgonyát egy tálban szétnyomkodjuk (1. kép). Hozzáadjuk a párolt hagymát a korianderzölddel, és az egészet jól összedolgozzuk. A masszából 4 nagyobb, kb. 10 cm átmérőjű fasírtot formálunk.

3. A tofuburgereket sötét zsemlemorzsába forgatjuk (2. kép).

4. Egy serpenyőben olajat hevítünk, és 5-5 percig mindkét oldalon aranybarnára sütjük benne a félbevágott burgereket. Papírtörlőre szedjük, mely felszívja a felesleges zsiradékot.

5. Az összes hozzávalóból elkészítjük a relisht (3. kép).

6. A hamburgerzsemlék alsó felére paradicsomkarikákat, reszelt répát és tofufasírtot rétegzünk. Erre egy kanálnyi relish és a zsemlekalap kerül.

Tofuburger Tofuburger Tofuburger
egy adag: 280 kcal (1172 kJ), zsírtartalma 0,9 dkg
Tofuburger
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1841 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Karcsúsító konyha
Karcsúsító konyha
(Vince Kiadó, 2005)

A zsírszegény, ámde ízletes ételek átfogó kézikönyve összesen 120 csábító receptet kínál - minden alkalomra. Találhatók benne zsenge levesek és ízes-fűszeres előételek, habkönnyű falatkák és klasszikus hús- vagy... bővebben...
Tofuburger
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Karcsúsító konyha
Karcsúsító konyha
(Vince Kiadó, 2005)

A zsírszegény, ámde ízletes ételek átfogó kézikönyve összesen 120 csábító receptet kínál - minden alkalomra. Találhatók benne zsenge levesek és ízes-fűszeres előételek, habkönnyű falatkák és klasszikus hús- vagy... bővebben...
recept beküldése