Őzérmék fokhagymás burgonyapürével

Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
8 szelet 10 dkg-os, filézett őzgerinc
1 evőkanál olaj
2 evőkanál brandy
3 evőkanál ribizlidzsem
másfél dl vörösbor
másfél dl marhahús-alaplé
1 fej apróra vágott lilahagyma
10 dkg kimagozott aszalt szilva
ízlés szerint
ízlés szerint bors
A burgonyapüréhez:
½ kávéskanál fokhagymakrém
2 evőkanál sovány natúr joghurt
90 dkg kockára vágott burgonya
4 evőkanál friss, apróra vágott petrezselyem
Zöldségköretként:
igény szerint apró csillagtök

Elkészítés:

1. A zsírjától megszabadított hússzeleteket mindkét oldalukon sózzuk, borsozzuk.

2. Serpenyőben megforrósítjuk az olajat, és erős lángon hirtelen átpirítjuk benne a hagymát meg a húst (1. kép) (oldalanként 2-2 perc).

3. Mérsékeljük a hőt. Az őzre öntjük a húslét meg a bort, hozzáadjuk a lekvárt meg a szilvát (2. kép), és jól elkeverjük. Ha felolvadt a ribiszkezselé, az egészet összeforraljuk, majd még 10 percig kis lángon pároljuk.

4. Közben elkészítjük a köretet. A burgonyát annyi vízben, amennyi épp ellepi, a forrástól számítva 8-10 perc alatt megfőzzük.

5. A leszűrt burgonyát alaposan áttörjük, és a fokhagymakrémmel, a joghurttal meg a petrezselyemmel jól összedolgozzuk (3. kép). Ízesítjük és tálalásig melegen tartjuk.

6. A szűzérméket kivesszük a serpenyőből, és ugyancsak melegen tartjuk.

7. Az étkezési keményítőt elkeverjük a brandyben, és a ribizlis pecsenyeléhez adjuk. Kevergetve addig forraljuk, míg sűrű mártást nem kapunk. Szükség szerint utánaízesítjük. A hússal és a körettel együtt tálaljuk.

Őzérmék fokhagymás burgonyapürével Őzérmék fokhagymás burgonyapürével Őzérmék fokhagymás burgonyapürével
Egy adag: 503 kcal (2105 kJ), zsírtartalma 0,61 dkg.
Kiváló, igen testes, elegáns száraz vörösbor illik hozzá.

Marhahúsalaplé

Kép nélkül
150 dkg húsos borjúcsont vagy
150 dkg húsos marhacsont
1 szál apróra vágott póréhagyma
1 db apróra vágott szárzeller
2 evőkanál paradicsompüré
1 db negyedekre vágott hagyma
40 dl víz
6 szem bors
2 db apróra vágott sárgarépa

1. A marha- vagy borjúcsontot 230 C fokra melegített sütőben 40 percig pirítjuk. A sütési idő felénél hagymát, sárgarépát, póréhagymát és szárzellert adunk hozzá (1. kép).

2. Az egészet tiszta fazékba tesszük. Vizet, sűrített paradicsomot, bouquet garnit is adunk hozzá. 3-4 órán át főzzük, közben többször lemerjük a tetejét (2. kép).

3. A levet adagonként finom lyukú szűrőn tálba öntjük (3. kép). A szilárd hozzávalókat merőkanállal kissé kinyomkodjuk. Utána hűtőszekrénybe tesszük.

Őzérmék fokhagymás burgonyapürével
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1894 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Karcsúsító konyha
Karcsúsító konyha
(Vince Kiadó, 2005)

A zsírszegény, ámde ízletes ételek átfogó kézikönyve összesen 120 csábító receptet kínál - minden alkalomra. Találhatók benne zsenge levesek és ízes-fűszeres előételek, habkönnyű falatkák és klasszikus hús- vagy... bővebben...
Őzérmék fokhagymás burgonyapürével
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Karcsúsító konyha
Karcsúsító konyha
(Vince Kiadó, 2005)

A zsírszegény, ámde ízletes ételek átfogó kézikönyve összesen 120 csábító receptet kínál - minden alkalomra. Találhatók benne zsenge levesek és ízes-fűszeres előételek, habkönnyű falatkák és klasszikus hús- vagy... bővebben...
cikkek

Kapcsolódó receptek (őzgerinc összetevők alapján)