Csirkeleves sajtos tésztával

Elkészítési idő: 80 perc Munkaidő: 35 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Csirkeleves sajtos tésztával
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
5 dkg frissen reszelt parmezán sajt
1 teáskanál víz
2 evőkanál liszt
2 teáskanál finomra vágott petrezselyemzöld
1 evőkanál apróra vágott bazsalikom
vagy
1 evőkanál apróra vágott tárkonylevél
ízlés szerint bors
ízlés szerint
ízlés szerint frissen reszelt szerecsendió
A tálaláshoz:
ízlés szerint frissen reszelt parmezán sajt

Elkészítés:

1. Egy tálkában összevegyítjük a parmezán sajtot, a tojássárgáját és a lisztet. Teszünk hozzá szerecsendiót (1.kép), egy csipetnyi sót, és bőségesen frissen őrölt fekete borsot.

2. Hozzáadjuk a vizet, majd villával addig keverjük, amíg a tészta összeáll, és elválik az edény falától. (Nagyon keménynek kell lennie.) Ha a tészta morzsálódna, adunk hozzá még fél teáskanálnyi vizet. Ha túlságosan ragadós lenne, adunk hozzá még egy kevés lisztet, amennyi szükséges, hogyne ragadjon a kezünkhöz.

3. A tésztát négy részre vágjuk. Egyszerre egynegyed résszel dolgozunk, kéttenyérnyi szélességűre kinyújtjuk. Félbetörjük, kisodorjuk (2.kép), amilyen vékony csíkra csak lehetséges, s ezt további kisebb darabokra vágjuk. A csíkokat vágódeszkára helyezzük. A műveletet folytatjuk a többi tésztadarabbal. 15-45 perc száradás után a csíkokat 3 cm hosszú darabokra vágjuk.

4. A tyúklevest egy nagy lábosban felforraljuk, majd csökkentjük a hőfokot, hogy lassan gyöngyözve főjön. Ha szükséges, még adunk bele sót, borsot. Beledobjuk a tésztát (3.kép), és 5-6 percig főzzük, amíg megpuhul. A levesbe keverjük a bazsalikomot és a petrezselymet. Előmelegített tányérokban, frissen reszelt parmezánnal tálaljuk.

Csirkeleves sajtos tésztával Csirkeleves sajtos tésztával Csirkeleves sajtos tésztával
A frissen reszelt parmezán összehasonlíthatatlanul ízesebb, mint a boltban reszelve kapható. Mindig csak annyi sajtot reszeljünk le, amennyit felhasználunk. A többit csomagoljuk műanyagfóliába, így hónapokig eltartható a hűtőben.
Közepesen testes, száraz, kevésbé csersavas vörösbor

Tyúkhúsalaplé

Kép nélkül
75 dkg tyúkhús
1 szál szárzeller
1 db durvára vágott vöröshagyma
1 db durvára vágott sárgarépa
6 szem bors
4 liter víz

1. Levesnek való tyúk csontját és nyesedékét apróra vágjuk, és a vöröshagymával, sárgarépával és szárzellerrel, borssal, bouquet garnival fazékba tesszük (1. kép). Felöntjük a vízzel.

2. Felforraljuk, és a levet 2-3 órán át lassan főzzük. A felszínéről közben lemerjük a habot. A levet tiszta edénybe átszűrjük (2. kép), és hagyjuk kihűlni.

3. A levet egy éjszakára hideg helyre tesszük, és a megdermedt zsírt leszedjük a tetejéről (3. kép). Ha nincs időnk a hűtésre a zsírt konyhai papírtörlővel is leitathatjuk róla. 1,5-2,0 liter lesz belőle.

Csirkeleves sajtos tésztával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 2498 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Levesek
Levesek
(Vince Kiadó, 2005)

Igen különböző ízvilágú ételek ötletekben gazdag gyűjteménye ez a kis szakácskönyv: 120 leves receptjét tartalmazza, amelyek a legváltozatosabb alapanyagokból és különféle főzési módszerekkel készültek. Az összes... bővebben...
Csirkeleves sajtos tésztával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Levesek
Levesek
(Vince Kiadó, 2005)

Igen különböző ízvilágú ételek ötletekben gazdag gyűjteménye ez a kis szakácskönyv: 120 leves receptjét tartalmazza, amelyek a legváltozatosabb alapanyagokból és különféle főzési módszerekkel készültek. Az összes... bővebben...
cikkek