Paradicsomos penne pulykamelltekerccsel

Adag: 4-6 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
40 dkg vékonyra szeletelt pulykamellfilé
50 dkg penne
4 evőkanál extraszűz olívaolaj
½ csokor friss, apróra vágott petrezselyemzöld
1 és ¼ dl száraz fehérbor
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 fej kockára vágott hagyma
9 dkg kemény, reszelt juhsajt
vagy
9 dkg reszelt pecorino sajt
ízlés szerint frissen őrölt bors
ízlés szerint
A tálaláshoz:
ízlés szerint kemény, reszelt juhsajt
ízlés szerint reszelt pecorino sajt

Elkészítés:

1. A zúzott fokhagymát tálkában összekeverjük az apróra vágott petrezselyemmel és a reszelt sajttal.

2. A pulykamellet vékonyan felszeleteljük, kiveregetjük. Sóval, borssal ízesítjük. Rákenjük a tölteléket, majd feltekerjük. A tekercseket fogvájóval rögzítjük.

3. Serpenyőben olajat forrósítunk és beletesszük a kockára vágott hagymát. Üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a pulykamell-tekercseket. Körös-körül megpirítjuk. Felöntjük a borral, és addig főzzük, amíg a nedvesség el nem párolog.

4. Belekeverjük a paradicsommártást és fedő alatt kb. 60 percig pároljuk. Ha szükséges, az elpárolgott nedvességet vízzel pótoljuk.

5. Közben a tésztát bő, forrásban lévő, sós vízben al dente (rugalmasra) főzzük. Leszűrjük és előmelegített tálba tesszük. Ráöntjük a mártást. Ízlés szerint reszelt sajttal meghintve kínáljuk.

Paradicsommártás

Paradicsommártás
200 dkg paradicsom
1 szál sárgarépa
1 gerezd fokhagyma
4 evőkanál extraszűz olívaolaj
8 levél friss bazsalikom
0.5 csokor petrezselyemzöld
1 teáskanál kristálycukor
ízlés szerint
ízlés szerint őrölt bors

1. A paradicsomot forró vízbe mártjuk, héját lehúzzuk, majd feldaraboljuk.

2. A többi zöldséget megtisztítjuk, felaprítjuk. Megforrósított olajon üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát. Hozzáadjuk a karikára vágott sárgarépát, a szárzellert és a zúzott fokhagymát. 5 percig pároljuk.

3. Hozzáadjuk a paradicsomot, a friss bazsalikomleveleket, az apróra vágott petrezselymet, sót, cukrot, borsot. Fedő alatt 45 percig pároljuk, majd fakanállal összetörjük.

Ha sima állagú szószt szeretnénk, turmixoljuk össze a mártást.

Paradicsomos penne pulykamelltekerccsel
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1486 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Tészta és rizs , , ,
Tészta és rizs
(Kossuth Kiadó, 2007)

A több mint 600 receptet tartalmazó, könnyen kézbe fogható, kihajtható vaskos kis szakácskönyv a nagy sikerű Világkonyha folytatása. Ebben a kötetben a sokféle főtt, rakott, töltött és csőben sült tészta- és változatos módon... bővebben...
Paradicsomos penne pulykamelltekerccsel
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Tészta és rizs , , ,
Tészta és rizs
(Kossuth Kiadó, 2007)

A több mint 600 receptet tartalmazó, könnyen kézbe fogható, kihajtható vaskos kis szakácskönyv a nagy sikerű Világkonyha folytatása. Ebben a kötetben a sokféle főtt, rakott, töltött és csőben sült tészta- és változatos módon... bővebben...
van itthon