Polenta sült paprikával

Elkészítési idő: 60 perc Munkaidő: 25 perc kis gyakorlattal elkészíthető olcsó
Polenta sült paprikával
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
2 és fél dl kukoricaliszt
1 evőkanál almaecet
10 dl víz
igény szerint szemes bors

Elkészítés:

1. A háromféle paprikát hosszában félbevágjuk, kicsumázzuk, kierezzük, és vágott felükkel lefelé tepsire fektetjük. Grillben vagy sütőben barnára sütjük, majd konyharuhával letakarva kihűtjük.

2. Mialatt a paprika sül, a vizet a leveskockával felforraljuk, a kukoricalisztet apránként

belekeverjük. Fakanállal állandóan verve 20 percig főzzük, majd hideg vízzel kiöblített 20 cm-es négyszögletes tepsibe simítjuk.15 percig pihentetjük, hogy megkössön. Ez a polenta.

3. A paprikák héját lehúzzuk, a húsát csíkokra vágva az almaecettel meglocsoljuk.

4. A paradicsomot vékonyra szeljük. A polentát deszkára borítva felszeleteljük, és grillben vagy sütőben megpirítjuk. Forró tálra szedve a paprikacsíkokkal megrakjuk, és borsot őrölünk rá.

A polenta zsírban nagyon szegény. Ha a leveskockától a víz nem elég sós, még egy kevés sót is öntünk a főzőlébe, mert a polenta különben ízetlen lesz.
Polenta sült paprikával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1828 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Karcsúsító konyha Karcsúsító konyha
(Vince Kiadó, 1998)

Lefogyni koplalás nélkül? - vágyálom. Ám az álmok beteljesülhetnek, ha ezt elő is segítjük. Ha gondosan megválasztjuk karcsúsító fogásaink hozzávalóit, betartjuk az elkészítésükre vonatkozó útmutatásokat, gazdagon és... bővebben...
Polenta sült paprikával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Karcsúsító konyha Karcsúsító konyha
(Vince Kiadó, 1998)

Lefogyni koplalás nélkül? - vágyálom. Ám az álmok beteljesülhetnek, ha ezt elő is segítjük. Ha gondosan megválasztjuk karcsúsító fogásaink hozzávalóit, betartjuk az elkészítésükre vonatkozó útmutatásokat, gazdagon és... bővebben...
facebook