Zöldségpizza kecskesajttal

Elkészítési idő: 65 perc Munkaidő: 30 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Zöldségpizza kecskesajttal
Adag: 4-6 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
2 db cukkini
2 db karcsú padlizsán
10 dkg szeletelt kecskesajt
2 kiskanál olaj
1 kis fej összevágott vöröshagyma
2 gerezd zúzott fokhagyma
2 db szeletelt paradicsom
1 csokor friss, összevágott bazsalikom
10 dkg vékonyra szeletelt újburgonya
1 kiskanál olívaolaj
ízlés szerint őrölt bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A sütőt jó forróra (210 °C-ra) bemelegítjük. A paprikákat négyrét vágjuk, kicsumázzuk, az erüket kivágjuk, és héjas felükkel lefelé tepsire fektetjük. Grillben 5 percig sütjük, majd tiszta konyharuhával letakarjuk, és ha kihűlt, a vékony héjat lehúzzuk róla. A paprika húsát vékony csíkokra vágjuk.

2. A hagymát az olajban megpároljuk, és a fokhagymát hozzáadva, kevergetve, még 1 percig a tűzön hagyjuk; majd kihűtjük.

3. Krumplihámozóval a padlizsánt és a cukkínit hosszában vékony szeletekre vágjuk, majd keresztben felezzük. A pizzatésztára először a paradicsomszeleteket fektetjük, erre a hagymát terítjük, és összevagdalt bazsalikommal, sóval, borssal megszórjuk.

4. A hajszálvékonyra szeletelt újburgonyát, a cukkini- és padlizsánszeleteket ráfektetjük, és az olívaolajjal megkenjük. A zöldpaprikacsíkokat és a sajtot rárakjuk, és a tészta üres peremét is olívaolajjal megkenjük. 25 percig sütjük, hogy a tészta ropogós legyen. Cikkekre vágva azonnal tálaljuk.

A kecskesajtnak különleges az íze, illata, ami nem mindenki számára vonzó. Aki nem kedveli, feta sajttal is helyettesítheti.

Pizzatészta

Pizzatészta
1 csomag szárított élesztő vagy
2 gramm friss élesztő
0.5 kiskanál
0.5 kiskanál kristálycukor
2 dl meleg víz
30 dkg finomliszt
2 evőkanál olívaolaj
2 kiskanál kukoricadara vagy
2 kiskanál búzadara

1. Az élesztőport a sóval, a cukorral meg a vízzel elkeverjük. Alufóliával letakarva, meleg helyen 10 percig kelesztjük. Akkor jó, ha az élesztő a tetején már habos (1. kép). A lisztet nagy tálba szitáljuk, a közepébe mélyedést nyomunk, és az élesztős keverékkel tésztává dolgozzuk.

2. Kissé meglisztezett gyúródeszkára átrakva könnyedén még 5 perc alatt rugalmas tésztává gyúrjuk. Ha vastag pizzát akarunk, akkor a tésztát 35 cm átmérőjű kerek lappá nyújtjuk, ha vékonyat, akkor a tésztát kettéosztva, két vékony, ugyanekkora lapot készítünk belőle.

3. Egy 30 cm átmérőjű pizzaformát kiolajozunk, és búzadarával vagy kukoricadarával meghintjük. A tésztát úgy fektetjük a formá(k)ba, hogy az oldalán kis peremet képezünk (2. kép). A továbbiakban a recept szerint járunk el.

Ebből az adagból 1 vastag vagy 2 vékony 30 cm átmérőjű lap készíthető el.

Zöldségpizza kecskesajttal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1495 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Melegszendvicsek, pizzák Melegszendvicsek, pizzák
(Kulturtrade Kiadó, 1997)

A pizza és a melegszendvics ma már a világon mindenütt ismert és népszerű. Az alap elkészítése egyszerű, a gazdagításhoz pedig szinte minden felhasználható, ami a kamrában található. Különféle formákban készíthetők,... bővebben...
Zöldségpizza kecskesajttal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Melegszendvicsek, pizzák Melegszendvicsek, pizzák
(Kulturtrade Kiadó, 1997)

A pizza és a melegszendvics ma már a világon mindenütt ismert és népszerű. Az alap elkészítése egyszerű, a gazdagításhoz pedig szinte minden felhasználható, ami a kamrában található. Különféle formákban készíthetők,... bővebben...
recept beküldése