Baszk tortácskák

Elkészítési idő: 110 perc Munkaidő: 30 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Baszk tortácskák
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
1 db felvert tojás
4 evőkanál armagnac
2 db tojás
40 dkg liszt
1 db citrom héja, reszelt
1 teáskanál sütőpor
25 dkg puha vaj
A krémtöltelékhez:
5 dl tej
5 db tojás
2 evőkanál liszt
2 evőkanál rum
vagy
2 evőkanál armagnac
A szóráshoz:
ízlés szerint porcukor

Elkészítés:

1. Négy kerek, 9 cm átmérőjű tortaformácskát puha vajjal vékonyan kikenünk, hidegre tesszük, míg a vaj megkeményedik, majd rászórjuk a lisztet. Továbbra is hidegen tartjuk.

2. A vajat a cukorral krémesre keverjük, hozzáadjuk a sütőport és a citromhéjat, jól összekeverjük. Először a liszt felét, majd a kissé felvert tojás felét adjuk hozzá, a műveletet a maradék liszttel és a tojással megismételjük. Minden alkalommal jól összekeverjük. Hozzáöntjük az armagnacot, az egészet simára keverjük. Kerek végű (5 mm) nyomózsákot kb. kétharmad részéig megtöltünk vele. Mindegyik tortaformára kinyomunk egy réteget belőle, majd körben gyűrűt nyomunk mindegyik forma széléhez. Elsimítjuk, és kb. 30 percre betesszük a hűtőbe.

3. A krémtöltelékhez a tejet felforraljuk. Tálban összekeverjük az 5 db tojás sárgáját és a cukrot, míg a masszának halványsárga színe lesz. Hozzáadjuk a lisztet és a keményítőt, simára keverjük. Amikor a tej forr, egyharmadát a tojásmassza felmelegítése céljából belekeverjük, aztán a maradékot is hozzáöntjük. A keveréket edénybe öntjük, folytonosan keverve felforraljuk, és 1 percig rotyogtatjuk. Levesszük a tűzről, belekeverjük az armagnacot vagy a rumot. A krémet lapos tálba töltjük, és a felületére sütőpapírt terítünk, hogy ne bőrösödjön meg. A tálat jéghideg vízzel telt nagyobb tálba állítjuk, hogy gyorsan lehűljön, közben a vizet többször is kicseréljük. A krém egy nappal előtte elkészülhet, és lefedve hűtőszekrényben tárolható.

4. A sütőt 170 °C-ra előmelegítjük. Amikor a krém lehűlt, erőteljesen simára keverjük. Mindegyik tortaformába kevés tölteléket töltünk úgy, hogy a formák majdnem tele legyenek, 5 mm maradjon szabadon a peremétől. A maradék tésztakeverékkel a tortácskák tetejét a nyomózsák segítségével befedjük, és vízbe mártott kenőkéssel elsimítjuk. Megkenjük a felvert tojással, de közben ügyelünk arra, hogy ne folyjon le a szélén, nehogy a torták beleragadjanak a formába. Villával vagy kis késsel a tortácskákat dekoratív módon rovátkoljuk, majd a sütőben 30-40 percig sütjük, míg a tészta aranybarna és kemény lesz. 10 percig pihentetjük, aztán kiborítjuk. Konyharácson hagyjuk kihűlni, végül porcukorral megszórjuk, és tálaljuk.

A szomszédos baszkok hatását mutató tortácskákat krémmel vagy meggykompóttal szokás tölteni. A töltelék zöld likőrrel még finomabbá tehető.
A változatosság kedvéért a krémtöltelékbe tehetünk aszalt vagy konzervgyümölcsöt is. Bármilyen alkoholféleség használható, vagy esetleg el is hagyható.
Baszk tortácskák
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1744 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Francia konyha Francia konyha
(Vince Kiadó, 2007)

Amilyen sokszínű a francia táj, ugyanolyan a francia konyha is. A laktató elzászi specialitásoktól a mediterrán konyháig megtalálható benne szinte minden. Ebben a kis kötetben ínycsiklandó regionális ételeket talál, amilyen... bővebben...
Baszk tortácskák
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Francia konyha Francia konyha
(Vince Kiadó, 2007)

Amilyen sokszínű a francia táj, ugyanolyan a francia konyha is. A laktató elzászi specialitásoktól a mediterrán konyháig megtalálható benne szinte minden. Ebben a kis kötetben ínycsiklandó regionális ételeket talál, amilyen... bővebben...
cikkek