Párolt, pirított cikória

| , Párolt cikória receptek
Elkészítési idő: 105 perc Munkaidő: 15 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Párolt, pirított cikória
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
6 dkg vaj
4 fej cikória
1 evőkanál citromlé
½ teáskanál kristálycukor
1 teáskanál finomra vágott petrezselyem
vagy
5 dl víz
ízlés szerint
ízlés szerint őrölt bors

Elkészítés:

1. A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük. Egy felfújtformát kikenünk a vaj egyharmad részével. A cikória külső leveleit eltávolítjuk, gyökér részét levágjuk, a torzsáját kidobjuk. A többit megmossuk, és a formába rakjuk.

2. Ráöntjük a húslevest vagy a vizet a citromlével együtt, sózzuk, borsozzuk, a cukorral ízesítjük, majd felforraljuk. Levesszük a tűzről, zsírozott sütőpapírral és alufóliával letakarjuk, és a sütőben kb. 75 percig pároljuk. Kiszedjük a cikóriákat, lecsepegtetjük. A főzőlevet erős tűzön addig főzzük, amíg szirupos lesz, majd levesszük a tűzről, és melegen tartjuk.

3. A lehűlt cikóriákat a közepükön konyhai cérnával átkötjük, hogy ne essenek szét. A maradék vajat tapadásmentes serpenyőben felhevítjük, és a cikóriákat köröskörül megpirítjuk benne.

4. A cérnát eltávolítjuk, a cikóriákat tálba tesszük, ráöntjük a mártást, és megszórjuk a petrezselyemmel.

Az általános előítéletek ellenére a cikóriából nemcsak finom saláta készülhet, hanem párolhatjuk is, amint ez a fogás is bizonyítja.
Mielőtt még a cikóriákat összekötöznénk, minden fejet szalonnaszeletbe is göngyölhetünk-így tartalmasabb és laktatóbb lesz az étel.

Tyúkhúsalaplé

Kép nélkül
75 dkg tyúkhús
1 szál szárzeller
1 db durvára vágott vöröshagyma
1 db durvára vágott sárgarépa
6 szem bors
4 liter víz

1. Levesnek való tyúk csontját és nyesedékét apróra vágjuk, és a vöröshagymával, sárgarépával és szárzellerrel, borssal, bouquet garnival fazékba tesszük (1. kép). Felöntjük a vízzel.

2. Felforraljuk, és a levet 2-3 órán át lassan főzzük. A felszínéről közben lemerjük a habot. A levet tiszta edénybe átszűrjük (2. kép), és hagyjuk kihűlni.

3. A levet egy éjszakára hideg helyre tesszük, és a megdermedt zsírt leszedjük a tetejéről (3. kép). Ha nincs időnk a hűtésre a zsírt konyhai papírtörlővel is leitathatjuk róla. 1,5-2,0 liter lesz belőle.

Párolt, pirított cikória
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 4902 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Egytálételek Egytálételek
(Vince Kiadó, 2008)

Az egytálételeket szinte az egész világon mindenütt kedvelik, mert ízletesek és egyszerűen elkészíthetők. Ez a könyv különböző országok különlegesen jó ízű receptjeit kínálja, mint a lazacos-rombuszhalas fricassée vagy a... bővebben...
Párolt, pirított cikória
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Egytálételek Egytálételek
(Vince Kiadó, 2008)

Az egytálételeket szinte az egész világon mindenütt kedvelik, mert ízletesek és egyszerűen elkészíthetők. Ez a könyv különböző országok különlegesen jó ízű receptjeit kínálja, mint a lazacos-rombuszhalas fricassée vagy a... bővebben...
facebook