Párizsi gnocchi

Elkészítési idő: 70 perc Munkaidő: 30 perc tapasztalatot kíván átlagos ár
Párizsi gnocchi
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
A besamelhez:
5 dkg reszelt gruyere sajt
másfél dkg vaj
1 evőkanál liszt
2 és fél dl tej
10 dkg vékonyra szeletelt sonka
ízlés szerint
ízlés szerint őrölt feketebors
A gnocchihoz:
másfél dkg gruyere sajt
2 db tojás
3 dkg vaj
6 és fél dkg liszt
ízlés szerint őrölt feketebors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A gnocchihoz egy edényben, bő 1 dl vízben a vajat a szerecsendióval, ízlés szerint sóval, borssal felfőzzük. A lisztet fakanállal belekeverjük, míg szilárd állagú tészta keletkezik, amely az edény faláról már kezd leválni. Tálba tesszük, hagyjuk lehűlni. A tojást egyenként felverjük, és egyenként a masszában alaposan elkeverjük. A sajtot is belekeverjük. Félretesszük.

2. A besamelmártáshoz kisebb edényben, közepes hőmérsékleten a vajat felolvasztjuk, hozzáadjuk a lisztet. Addig keverjük, amíg sima masszát kapunk, majd 3 percig főzzük. Levesszük a tűzről, hagyjuk kihűlni. Egy másik fazékban tejet forralunk, és hozzáadjuk a lehűlt keverékhez. Folyamatos keverés mellett óvatosan felforraljuk. Levesszük a tűzről, hozzáadjuk a sonkát és a sajtot, sóval, borssal ízesítjük.

3. A sütőt 160 °C-ra előmelegítjük. Egy fazék sós vizet forralunk, és egy nagy tálat megtöltünk hideg vízzel. A gnocchi tésztáját közepes méretű, kerek végű nyomózsákba szedjük, és azon keresztül a forrásban lévő vízbe nyomjuk. Közben késsel 2,5 cm hosszú darabokra vágjuk. Amikor a gnocchik felemelkednek a felszínre, 30 másodpercig forraljuk, majd kivesszük. Hideg vízbe tesszük, és tiszta kendőbe csepegtetjük. Tűzálló felfújtas formát kizsírozunk, sóval, frissen őrölt fekete borssal megszórjuk. A besamelmártás kb. egynegyedét beleöntjük. A gnocchikat rétegenként beletesszük; mindegyik rétegre öntünk egy kevéske mártást. A sütőbe tesszük 10 percig, majd a hőt 200 °C-ra emelve a gnocchikat aranybarnára sütjük.

A gnocchi kis olasz gombóc, amit hagyományos módon burgonyából, rizsből vagy darából gyúrnak. Ebben a párizsi receptben viszont sajttal készül, és a sütőben szép arany színt kap. Egyszerűen pompás.
Párizsi gnocchi
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 2189 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Francia konyha Francia konyha
(Vince Kiadó, 2007)

Amilyen sokszínű a francia táj, ugyanolyan a francia konyha is. A laktató elzászi specialitásoktól a mediterrán konyháig megtalálható benne szinte minden. Ebben a kis kötetben ínycsiklandó regionális ételeket talál, amilyen... bővebben...
Párizsi gnocchi
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Francia konyha Francia konyha
(Vince Kiadó, 2007)

Amilyen sokszínű a francia táj, ugyanolyan a francia konyha is. A laktató elzászi specialitásoktól a mediterrán konyháig megtalálható benne szinte minden. Ebben a kis kötetben ínycsiklandó regionális ételeket talál, amilyen... bővebben...
hírlevél