Burgonya Byron módra

Elkészítési idő: 85 perc Munkaidő: 15 perc könnyen elkészíthető olcsó
Burgonya Byron módra
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
80 dkg burgonya
5 dkg reszelt cheddar sajt
vagy
5 dkg reszelt edami sajt
2 evőkanál sűrű tejszín
10 dkg vaj
ízlés szerint frissen őrölt bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A sütőt 200 °C-ra (gáz 6. fokozat) bemelegítjük. A burgonyát villával megszurkáljuk, és 45 perc, illetve 1 óra alatt megsütjük. Akkor jó, ha a villa könnyen beleszalad, illetve a körmünkkel is ellenőrizhetjük, hogy megpuhult-e.

2. Még melegen félbevágjuk, a belsejét kikaparjuk, villával összetörjük, és a vajjal elkeverjük. Sóval, borssal fűszerezzük, és kihűlni hagyjuk.

3. Meglisztezett deszkán négy egyforma adagba osztjuk, majd 2-2 cm vastag korongokká nyújtjuk. Megolajozott tepsire egymás mellé fektetjük. A grillt a legerősebb fokozatra állítjuk.

4. A burgonyakorongok közepébe ujjunkkal vagy kiskanállal mélyedést nyomunk, ebbe tejfölt halmozunk. Sajttal megszórjuk, és a grillben szép pirosra sütjük. Akkor jó, ha a sajt ráolvadt.

Tipp: A tésztát több órával korábban elkészíthetjük, de a tejszínt és a sajtot csak sütés előtt halmozzuk rá.

A héjában sült burgonyát sütés előtt tiszta kefével dörzsöljük le, és meleg vízben mossuk át, hogy a héja sütés után is ehető legyen. Konyharuhával szárítsuk meg, késsel hasítsunk bele egy-egy keresztet, hogy szépen nyíljon szét a sütésnél.
A tésztát több órával korábban elkészíthetjük, de a tejszínt és a sajtot csak sütés előtt halmozzuk rá.
Burgonya Byron módra
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1728 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Burgonya Burgonya
(Vince Kiadó, 2007)

Legnépszerűbb ételeink között is dobogós hely jut a burgonyának. Érdemes azt is megtanulni, hogy milyen sokoldalú alapélelmiszerről van szó, amiből nemcsak levest vagy változatos köretet, salátát készíthetünk, de sokféle... bővebben...
Burgonya Byron módra
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Burgonya Burgonya
(Vince Kiadó, 2007)

Legnépszerűbb ételeink között is dobogós hely jut a burgonyának. Érdemes azt is megtanulni, hogy milyen sokoldalú alapélelmiszerről van szó, amiből nemcsak levest vagy változatos köretet, salátát készíthetünk, de sokféle... bővebben...
recepttár