Háromsajtos-diós rizottó

Elkészítési idő: 45 perc Munkaidő: 30 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Háromsajtos-diós rizottó
Eszközök: kés, reszelő, serpenyő, tűzhely
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
28 dkg rizs
12 dkg félbevágott dióbél
6 dkg mascarpone
8 dkg frissen reszelt parmezán sajt
vagy
8 dkg frissen reszelt grana padano sajt
1 evőkanál olívaolaj
7 dkg vaj
1 kis fej apróra vágott vöröshagyma
ízlés szerint bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. Egy mély serpenyőben, közepes lángon felhevítjük az olajat 2 teáskanálnyi vajjal. Beletesszük a vöröshagymát, és állandóan kevergetve, üvegesre pirítjuk - vigyázzunk, hogy ne égjen meg.

2. Csökkentjük a tüzet, a rizst beleforgatjuk az olajos vajba, és 2-3 percig folyamatosan keverjük, hogy minden szem áttetszővé váljon.

3. Merőkanalanként hozzáadjuk az alaplét. Közepes lángon, hogy a lé forrjon, folytonosan kevergetjük, és az újabb adag alaplét csak akkor öntjük hozzá, amikor a rizs az előzőt már felszívta. Körülbelül 20 perc alatt a rizs krémessé válik, és az összes alaplét magába szívja. Sóval, borssal ízesítjük.

4. A maradék vajból 2 evőkanálnyit közepes lángon felhevítünk egy serpenyőben, majd a diót 2-3 percig keverjük, forgatjuk benne. Amikor kezd megbarnulni, azonnal tányérba öntjük.

5. A rizottót levesszük a tűzről, és hozzákeverjük a maradék vajat, majd a parmezán sajtot, a mascarponét, a gorgonzolát, és néhány szem kivételével a diót. Ha megolvadtak a sajtok, a rizottót tálalóedénybe töltjük. A tetejére szórjuk a félretett diódarabokat, majd tálaljuk.

A rizottóhoz sosem használunk hosszú szemű, fehér rizst. A gömbölyű szemű, kissé pépesre fövő fajta jó hozzá. Különösen ajánlható az olasz arborio rizs.

Zöldségalaplé

Kép nélkül
0.5 db durvára vágott zellergumó
1 db durvára vágott, közepes méretű sárgarépa
1 szál durvára vágott szárzeller
10 dkg apróra vágott csiperkegomba
2 db érett, negyedekre vágott paradicsom
1 nagy csipet
1 evőkanál reszelt narancshéj
6 szem fehér bors
2 gerezd félbevágott fokhagyma
1 fej durvára vágott vöröshagyma
1 szál durvára vágott póréhagyma

1. Nagyobb edénybe tesszük a zöldségeket és a gombát, felöntjük 1.5 liter vízzel. Belekeverjük a fokhagymát, az egész borsot, a szerecsendiót, a narancshéjat (ezeket célszerű kisebb gézdarabba kötve a vízbe lógatni, így főzés után nagyon könnyű eltávolítani a levesből), a bouquet garnit és a sót. Felforraljuk, majd fedő alatt, közepes lángon 45 percig főzzük.

2. A zöldséges levet hagyjuk kihűlni. Nagyobb edényre drótszűrőt ültetünk, és a levet átszűrjük, a zöldségeket kanál hátával áttörjük, a fűszereket kidobjuk.

Háromsajtos-diós rizottó
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1516 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Vegetáriánus konyha Vegetáriánus konyha
(Vince Kiadó, 2008)

A vegetáriánus étrend egyre növekvő népszerűsége nyomán a hús nélküli ételek a világ gasztronómiájában is mind nagyobb teret nyernek. A konyhafőnökök mesterségbeli tudásokat latba vetve, lelkesen kreálnak egész... bővebben...
Háromsajtos-diós rizottó
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Vegetáriánus konyha Vegetáriánus konyha
(Vince Kiadó, 2008)

A vegetáriánus étrend egyre növekvő népszerűsége nyomán a hús nélküli ételek a világ gasztronómiájában is mind nagyobb teret nyernek. A konyhafőnökök mesterségbeli tudásokat latba vetve, lelkesen kreálnak egész... bővebben...
recepttár