Ropogós édesburgonya-lepény mentával és feta sajttal

Elkészítési idő: 70 perc Munkaidő: 20 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Ropogós édesburgonya-lepény mentával és feta sajttal
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
60 dkg hámozott, reszelt édesburgonya
10 dkg morzsolt feta sajt
3 evőkanál finomra vágott, friss mentalevél
7 dkg olvasztott vaj
1 db kissé felvert tojás
5 dkg sima liszt
1 evőkanál olaj
4 evőkanál tejföl
ízlés szerint bors
ízlés szerint
A díszítéshez:
2 evőkanál friss, finomra vágott petrezselyem

Elkészítés:

1. A lereszelt édesburgonyát összekeverjük a tojással, a liszttel, az olvasztott vajjal, a feta sajttal és a mentával. A keveréket ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

2. Nagy teflonserpenyőben közepes lángon felhevítjük az olajat. Az édesburgonya-keverékből egymástól kellő távolságban nagy evőkanálnyi adagokat teszünk bele, a halmokat ellapítjuk, és mindkét oldalukat aranybarnára sütjük. Több adagban az egész keveréket kisütjük.

3. A megsült lepényeket sütőpapírral bélelt sütőlemezre helyezzük, majd 160 °C-ra előmelegített sütőben 15 perc alatt ropogósra sütjük. Minden tányérra 2 ropogós lepényt teszünk, 1-1 evőkanálnyi tejföllel díszítjük, és kevés petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

Ropogós édesburgonya-lepény mentával és feta sajttal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 3762 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Vegetáriánus konyha Vegetáriánus konyha
(Vince Kiadó, 2008)

A vegetáriánus étrend egyre növekvő népszerűsége nyomán a hús nélküli ételek a világ gasztronómiájában is mind nagyobb teret nyernek. A konyhafőnökök mesterségbeli tudásokat latba vetve, lelkesen kreálnak egész... bővebben...

lexikon