Vaníliakrém tamarillóval

Adag: 6 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
7 dl tejszín
2 evőkanál kristálycukor
2 db tojás
A párolt tamarillóhoz:
6 db tamarillo
7 és fél dl víz
1 db 5 cm-es narancshéj
37 és fél dkg kristálycukor
2 evőkanál cseresznyelikőr
vagy
2 evőkanál cseresznyepálinka

Elkészítés:

1. Egy nagy tepsibe tegyünk 6, egyenként 1,25 dl-es pudingformát. Lassú tűzön forraljuk fel a tejszínt a vaníliával, majd kis lángon főzzük 5 percig. A lábost húzzuk le a tűzről, hosszában vágjuk fel a vaníliarudat, kaparjuk ki a magokat, majd a héjat és a magokat tegyük vissza a tejszínbe. Fedjük le a lábost, és tegyük félre 30 percre.

2. A sütőt melegítsük elő 160 °C-ra (gázsütő 2-3. fokozat). Egy bögrében keverjük el a tojást és a tojássárgáját a cukorral. Keverjük bele a tejszínt a vaníliarúd nélkül. Öntsük a tálkákba, és légmentesen fedjük le. A tepsibe öntsünk annyi forró vizet, hogy a tálak oldalának feléig érjen. Tegyük be a sütőbe, és 30 percig süssük, amíg a krém megszilárdul. Hagyjuk kihűlni, majd 4 órára vagy egy egész éjszakára tegyük a hűtőbe.

3. A tamarillókat először 10 másodperce forró vízbe mártjuk, majd jéghideg vízbe tesszük, végül lehúzzuk a héjukat, de a szárat meghagyjuk. Egy lábosba szórjuk a cukrot, felöntjük a vízzel, és beletesszük a narancshéjat. Addig kevergetjük, amíg a cukor feloldódik. Forraljuk fel, és 3 percig hagyjuk forrni. Csökkentsük a tüzet a legkisebbre, és tegyük bele a tamarillókat. 6-8 percig pároljuk, attól függően, mennyire érett a gyümölcs. A lábost vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a likőrt, és hagyjuk a gyümölcsöket a szirupban kihűlni. Tálalás előtt vegyük ki a gyümölcsöket a szirupból, és forraljuk a szirupot 5-10 percig, amíg besűrűsödik. Öntsük egy kis kannába, fedjük le, és hagyjuk kihűlni. A tamarillókat vágjuk télbe, a szárukat hagyjuk épen. Az öntettel és a vaníliakrémmel kínáljuk.

A vaníliarúd helyett 1 teáskanál vaníliaeszenciát keverhetünk a kész krémhez.
Vaníliakrém tamarillóval
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1375 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Nélkülözhetetlen desszertek Nélkülözhetetlen desszertek
(Vince Kiadó, 2007)

Étkezés után általában mindenki izgatottan várja, vajon mi lesz a desszert. Ha barátai elismerésére vágyik, vagy szeretné, hogy családja ellágyult sóhajokkal fogadja, vagy ha egyszerűen csak szívesen kényezteti magát... bővebben...
Vaníliakrém tamarillóval
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Nélkülözhetetlen desszertek Nélkülözhetetlen desszertek
(Vince Kiadó, 2007)

Étkezés után általában mindenki izgatottan várja, vajon mi lesz a desszert. Ha barátai elismerésére vágyik, vagy szeretné, hogy családja ellágyult sóhajokkal fogadja, vagy ha egyszerűen csak szívesen kényezteti magát... bővebben...
recept beküldése