Marharagu burgundiai módon

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 30 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Marharagu burgundiai módon
Adag: 10 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
8 ¾ dl testes, vörös burgundi bor
225 dkg darabolt marhalábszár
30 szem egész, hámozott gyöngyhagyma
2 és fél evőkanál sűrített paradicsom
12 és fél dl marhahús-alaplé
5 evőkanál finomliszt
2 és fél fej apróra vágott vöröshagyma
2 és fél db félbevágott, szeletelt póréhagyma
2 és fél db hámozott, kockára vágott sárgarépa
5 gerezd zúzott, nagy szemű fokhagyma
42 és fél dkg füstölt szalonna
20 dkg vaj
5 evőkanál napraforgóolaj
ízlés szerint apróra vágott, friss petrezselyem
ízlés szerint
ízlés szerint bors
A tálaláshoz:
igény szerint fehérkenyér

Elkészítés:

1. Nagy, tűzálló sütőedényben felforrósítunk 1 evőkanál olajat 3 dkg vajjal. Az előzőleg fél percig forrázott, lecsepegtetett és leitatott szalonnát megpirítjuk benne, majd papírtörlőn lecsepegtetjük. Az edényben az 5 cm-es megtisztított marhalábszár darabokat több adagban barnára pirítjuk, majd kivesszük és félretesszük.

2. A sütőedényben 2 evőkanál zsiradékot hagyunk - a többit leöntjük. A fokhagymát, a sárgarépát, a leöblített pórét meg a vöröshagymát beletesszük, és néha megkeverve addig pirítjuk, amíg a vöröshagyma üveges lesz. A liszttel meghintjük, sóval, borssal ízesítjük, és 2 percig pirítjuk.

3. Hozzáadjuk a testes burgundi vörösbort, az alaplét, a paradicsompürét és a fűszercsokrot, majd kevergetve felforraljuk. Beleszórjuk a húst és a szalonnát, ha kell, még annyi alaplével öntjük fel, hogy a hozzávalókat 1 cm magasan ellepje. Felforraljuk, lefedjük, és 150 °C-ra előmelegített sütőben 2 órán át főzzük.

4. Nagy serpenyőben felforrósítunk 3 dkg vajat 1 evőkanál olajjal, és a gyöngyhagymát üvegesre pirítjuk benne. A maradék vajban megpirítjuk a gombát. A pirított hagymát és gombát a 2 óra leteltével hozzáadjuk a zöldséges húshoz, és lefedve pároljuk további 30 percig, vagy amíg a marhahús egészen megpuhul.

5. Kidobjuk a fűszercsokrot. Az ételt megkóstoljuk, szükség esetén még sóval, borssal ízesítjük. Aprított petrezselyemmel meghintve, fehér kenyérrel kínáljuk.

Marhahúsalaplé

Kép nélkül
150 dkg húsos borjúcsont vagy
150 dkg húsos marhacsont
1 szál apróra vágott póréhagyma
1 db apróra vágott szárzeller
2 evőkanál paradicsompüré
1 db negyedekre vágott hagyma
40 dl víz
6 szem bors
2 db apróra vágott sárgarépa

1. A marha- vagy borjúcsontot 230 C fokra melegített sütőben 40 percig pirítjuk. A sütési idő felénél hagymát, sárgarépát, póréhagymát és szárzellert adunk hozzá (1. kép).

2. Az egészet tiszta fazékba tesszük. Vizet, sűrített paradicsomot, bouquet garnit is adunk hozzá. 3-4 órán át főzzük, közben többször lemerjük a tetejét (2. kép).

3. A levet adagonként finom lyukú szűrőn tálba öntjük (3. kép). A szilárd hozzávalókat merőkanállal kissé kinyomkodjuk. Utána hűtőszekrénybe tesszük.

Bouquet garni

Bouquet garni
1 szál zöld póréhagyma
1 szál kakukkfű
néhány szál zellerlevél
néhány szál petrezselyem

A hozzávalókat a póréhagyma zöldjébe beletekerjük, és cérnával összekötözzük. Hosszú zsinóron a fazékba lógatjuk.

Marharagu burgundiai módon
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1666 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Francia konyha Francia konyha
(Vince Kiadó, 2011)

A franciák híresek a gasztronómia iránti kitüntetett figyelmükről, valamint választékosságukról az alapanyagok, a főzés és az étkezés területén. Valójában mindennél jobban szeretnek enni, és csodálatos konyhájuk tükrözi a... bővebben...
Marharagu burgundiai módon
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Francia konyha Francia konyha
(Vince Kiadó, 2011)

A franciák híresek a gasztronómia iránti kitüntetett figyelmükről, valamint választékosságukról az alapanyagok, a főzés és az étkezés területén. Valójában mindennél jobban szeretnek enni, és csodálatos konyhájuk tükrözi a... bővebben...
bevásárlólista