Kukoricás-paprikás lepény

Adag: 3 tepsi (36 darab)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
1 kisebb apróra vágott piros húsú kaliforniai paprika
30 dkg szűrt kukoricakonzerv
1 kiskanál dijoni mustár
1 ⅔ dl tejszín
dl író
2 db kissé felvert tojás
ízlés szerint frissen őrölt bors
néhány csepp Tabasco-szósz

Elkészítés:

1. A sütőt 200 fokra (gáz: 6) előmelegítjük. Vékonyan kiolajozunk három 12 lyukú tepsit. 6 cm átmérőjű köröket vágunk a tésztából. Beletesszük a tepsibe, és megszurkáljuk villával.

2. Összekeverjük a kukoricát, a sajtot, az apróra vágott paprikát egy tálban, megsózzuk, megszórjuk frissen őrölt borssal.

3. Egy bögrében összekeverjük a tojást, az írót, a tejszínt, a mustárt és a Tabascót.

4. Egy kis zöldséges keveréket teszünk a tésztára, majd ráöntjük a tojásos keveréket, hogy a forma majdnem teli legyen.

5. 20-25 percig sütjük, amíg kissé megdagad és összeáll. A lepényt tálalhatjuk forrón vagy hidegen. Fűszerekkel díszítjük.

Előre egy nappal elkészíthetjük a lepényt, és légmentes dobozban tároljuk, vagy lefagyasztva akár 2 hónapig is.

Leveles tészta

Leveles tészta
10 dkg hideg vaj
1.25 dl víz
1 teáskanál
2-3 csepp citromlé
4 dkg olvasztott vaj
25 dkg rozsliszt vagy
25 dkg búzaliszt
A munkafelületre::
igény szerint liszt

1. Az alaptésztához a lisztet és a sót a munkafelületre szitáljuk, a közepébe mélyedést nyomunk. A citromlét 1,25 dl vízbe csepegtetjük, majd a vajjal együtt a mélyedésbe tesszük, és ujjbegyünkkel összekeverjük. A tésztakés oldalával kívülről kevés lisztet behúzunk, majd a keveréket addig daraboljuk vele, míg beledolgozzuk az egész lisztet, és a massza morzsássá válik. Kézzel kissé összegyúrjuk (szükség esetén még egy kis vizet adva hozzá), amíg a tészta sima lesz.

2. A tészta tetejét kereszt alakban bevágjuk. Enyhén belisztezett sütőpapírba vagy frissen tartó fóliába csomagolva 60 percen át hűtőszekrényben pihentetjük - így simábbra nyújtható lesz a tészta. A hideg vajat két réteg sütőpapír vagy átlátszó fólia közé tesszük, a sodrófa oldalával kissé megütögetjük, és 2 cm-es négyzetet formázunk belőle. Így a vaj kenhető lesz, anélkül hogy megolvadna.

3. A tésztát kicsomagoljuk, és vékonyan belisztezett felületre tesszük. A közepétől kezdve kinyújtjuk, így kereszt alakot kapunk, ugyanakkor középen kissé vastagabbra hagyjuk.

4. A vajat a tészta közepére tesszük, és ráhajtjuk a tésztát, hogy teljesen befedje. Sodrófával átsodorjuk, hogy a csomag sarkait lezárjuk. Kissé belisztezett felületen 12 x 35 cm-es négyszöggé kinyújtjuk.

5. A felesleges lisztet lesöpörjük róla, majd a tésztát a harmadára összehajtjuk: a két külső harmadot a középsőre fordítjuk. Ehhez ujjal bejelöljük az első hajtásvonalat, és a tésztát úgy hajtogatjuk, hogy a szélek pontosan egymáson legyenek. Frissen tartó fóliába csomagolva 30 percre hűtőbe tesszük.

6. A tésztát megfordítjuk, úgy, hogy könyvként feküdjön a munkafelületen, amelynek a kötése balra esik. Sodrófával összenyomjuk, hogy az oldalait összezárjuk.

7. Az 4-6. lépéseket még háromszor ismételjük, a végén minden alkalommal ujjunkkal nyomjuk be a tésztát, hogy jelöljük a hajtogatások számát. A tésztát minden kinyújtás után 30 percre hűtőszekrénybe tesszük. A kész tésztán 4 jelölésnek kell lennie. A kinyújtás és a hajtogatás eredményeként a tészta szép sima lesz. Végül újra 30 percre a hűtőszekrénybe betesszük, majd rögtön feldolgozzuk, vagy lefagyasztjuk.

A fenti mennyiségekből kb. 50-53 dkg tésztát kapunk.

Kukoricás-paprikás lepény
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 663 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Nélkülözhetetlen vendégváró falatok Nélkülözhetetlen vendégváró falatok
(Vince Kiadó, 2004)

A vendégváró falatok a szakácsművészet modern, rugalmas és látványos elemei. Gusztusos "apróságok" elegáns tálalásban - a hangsúly mégis mindenkor az egyszerűségen és az ízléses tálaláson van. Sem kés, sem villa nem... bővebben...
Kukoricás-paprikás lepény
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Nélkülözhetetlen vendégváró falatok Nélkülözhetetlen vendégváró falatok
(Vince Kiadó, 2004)

A vendégváró falatok a szakácsművészet modern, rugalmas és látványos elemei. Gusztusos "apróságok" elegáns tálalásban - a hangsúly mégis mindenkor az egyszerűségen és az ízléses tálaláson van. Sem kés, sem villa nem... bővebben...
recepttár