Mini püspökkenyér csokoládémázzal

Florentine

Elkészítési idő: 70 perc Munkaidő: 30 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Mini püspökkenyér csokoládémázzal
Adag: 2 tepsi (50 darab)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
2 evőkanál cukrozott, apróra vágott meggy
6 dkg szárított, apróra vágott sárgabarack
2 teáskanál apróra vágott meggy
5 dkg szárított, finomra vágott sárgabarack
1 evőkanál méz
9 dkg vaj
6 dkg finomliszt

Elkészítés:

1. A sütőt 180 fokra (gáz: 4) előmelegítjük. Két tepsit kibélelünk sütőpapírral. Megolvasztjuk a vajat, a cukrot és a mézet egy kis edényben. Levesszük a tűzről, belekeverjük a mandulát, a barackot, a meggyet, a vegyes gyümölcshéjat és a lisztet. Jól összekeverjük (olajos tapintása lesz).

2. Kiskanálnyi masszát golyóvá formálunk, és a tepsire tesszük, lazán, hogy dagadhasson. Ujjunk hegyével kissé lenyomjuk.

3. 8-10 percig sütjük, amíg aranyszínű lesz. A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd spatulával óvatosan levesszük, és rácsra tesszük. A többit is elkészítjük, ugyanígy.

4. A csokoládét egy kis tálba tesszük. Egy edényben vizet forralunk, majd levesszük a tűzről, fölé tesszük a csokoládés tálat, de vigyázzunk, ne érjen a vízbe. Néha megkeverjük, hogy elolvadjon. Vékony réteg csokoládét kenünk a lapocskák aljára, majd a csokoládés felével felfelé hagyjuk megdermedni. Amikor megszilárdult, légmentesen záródó dobozba tesszük hűvös helyre vagy a hűtőbe.

Mini püspökkenyér csokoládémázzal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1414 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Nélkülözhetetlen vendégváró falatok Nélkülözhetetlen vendégváró falatok
(Vince Kiadó, 2004)

A vendégváró falatok a szakácsművészet modern, rugalmas és látványos elemei. Gusztusos "apróságok" elegáns tálalásban - a hangsúly mégis mindenkor az egyszerűségen és az ízléses tálaláson van. Sem kés, sem villa nem... bővebben...
Mini püspökkenyér csokoládémázzal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Nélkülözhetetlen vendégváró falatok Nélkülözhetetlen vendégváró falatok
(Vince Kiadó, 2004)

A vendégváró falatok a szakácsművészet modern, rugalmas és látványos elemei. Gusztusos "apróságok" elegáns tálalásban - a hangsúly mégis mindenkor az egyszerűségen és az ízléses tálaláson van. Sem kés, sem villa nem... bővebben...
twitter