Tex Mex egytál

Elkészítési idő: 105 perc Munkaidő: 25 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Kép nélkül
Adag: 6 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
1 doboz szűrt konzerv vörösbab
100 dkg kicsontozott marhapacsni
vagy
100 dkg kicsontozott rostélyos
1 késhegynyi cayenne-bors
1 evőkanál vörösborecet
1 kiskanál őrölt kömény
2 gerezd összevágott fokhagyma
1 evőkanál olaj
2 evőkanál liszt
1 kiskanál csípős chilipor
1 kiskanál szárított oregánó
6 dl víz
igény szerint kukoricachips
ízlés szerint tejföl

Elkészítés:

1. A húst lefaggyúzzuk, lehártyázzuk, és 1 cm-es kockákra vágjuk. Az olajat teflonserpenyőben megforrósítjuk, és a húst kisebb adagokban erős lángon megpirítjuk rajta; papírtörölközőn leitatjuk.

2. A húst utána a serpenyőbe visszarakjuk, liszttel, chiliporral, fokhagymával, köménnyel, oregánóval, cayenni borssal megszórjuk és 3 percig kevergetve sütjük.

3. A serpenyőt a tűzről lehúzzuk, vízzel, paradicsommártással és ecettel felengedjük, a leveskockát belemorzsoljuk. Most már fedő nélkül, időnként megkeverve 45 percig, esetleg 1 óráig pároljuk, hogy a hús megpuhuljon.

4. Végül a babot is beleforgatjuk, 2 percig együtt pároljuk, és tejföllel koronázva, kukoricachipsszel kínáljuk.

Tex Mex egytál
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Lefotóztam!
Ha készítettél fotót róla, töltsd fel itt!

Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 467 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Népszerű raguk és egytálételek Népszerű raguk és egytálételek
(Kulturtrade Kiadó)

A világ sokszínű konyhaművészetében fontos szerepet játszanak a tápláló és ízletes, de egyszerű lépésekben elkészíthető raguk. A pirított húsokat, zöldséges, fűszeres vagy boros lében puhára főzve számtalan rendkívül... bővebben...

szótár