Csirkemellfilé sajtos körtesalátával

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 50 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Csirkemellfilé sajtos körtesalátával
Adag: 6 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
2 evőkanál friss, apróra vágott tárkony
2 evőkanál tejszín
másfél dl tyúkhúsleves
1 evőkanál durvára tört dió
1 db kockára vágott alma
1 evőkanál liszt
1 gerezd zúzott fokhagyma
6 fej apró szemű, karikára vágott hagyma
1 evőkanál csípős mustár
ízlés szerint bors
ízlés szerint
A salátához:
2 nagyobb kockára vágott körte
15 dkg kockára vágott márványsajt
1 evőkanál szezámolaj
1 evőkanál apróra vágott, friss korianderzöld
25 dkg főtt rizs
1 db kockára vágott piros húsú paprika

Elkészítés:

1. A hagymát, fokhagymát, tárkonyt, mustárt és az olívaolajat nagyobb tálba tesszük. Sóval, borssal ízesítjük és alaposan összedolgozzuk (1. kép).

2. Beleforgatjuk a húst (2. kép), műanyag fóliával lefedjük és 4 órára hűtőszekrénybe helyezzük.

3. A húst lecsöpögtetjük, és félretesszük a pácot. Kiolajozott serpenyőben a hús mindkét oldalát 4-4 percig pirítjuk, majd előmelegített tálra áttesszük.

4. A páclevet a serpenyőbe öntjük, felforraljuk. Beleszórjuk a lisztet (3. kép). Felöntjük a levessel. Hozzáadjuk az almát meg a diót, és kis lángon 5 percig főzzük. Visszatesszük a húst. Felöntjük a tejszínnel és lassan még két percig forraljuk.

5. A hozzávalókból összeállítjuk a salátát. Tányérokra szétosztjuk és mellétesszük a mártással meglocsolt húst.

Csirkemellfilé sajtos körtesalátával Csirkemellfilé sajtos körtesalátával Csirkemellfilé sajtos körtesalátával
Jobban "kijön" a dió aromája, ha szárazon, enyhén megpirítjuk.
Félédes fehérbor illik hozzá.

Tyúkhúsalaplé

Kép nélkül
75 dkg tyúkhús
1 szál szárzeller
1 db durvára vágott vöröshagyma
1 db durvára vágott sárgarépa
6 szem bors
4 liter víz

1. Levesnek való tyúk csontját és nyesedékét apróra vágjuk, és a vöröshagymával, sárgarépával és szárzellerrel, borssal, bouquet garnival fazékba tesszük (1. kép). Felöntjük a vízzel.

2. Felforraljuk, és a levet 2-3 órán át lassan főzzük. A felszínéről közben lemerjük a habot. A levet tiszta edénybe átszűrjük (2. kép), és hagyjuk kihűlni.

3. A levet egy éjszakára hideg helyre tesszük, és a megdermedt zsírt leszedjük a tetejéről (3. kép). Ha nincs időnk a hűtésre a zsírt konyhai papírtörlővel is leitathatjuk róla. 1,5-2,0 liter lesz belőle.

Csirkemellfilé sajtos körtesalátával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1288 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Csirke
Csirke
(Vince Kiadó, 2004)

A csirkehús nemcsak egészséges, hanem rendkívül sokféleképpen lehet feldolgozni, és ezért kiválóan alkalmas ínycsiklandozó ételek egész seregének elkészítéséhez. Ez az ötletekben gazdag szakácskönyv 120 receptet mutat be a... bővebben...
Csirkemellfilé sajtos körtesalátával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Csirke
Csirke
(Vince Kiadó, 2004)

A csirkehús nemcsak egészséges, hanem rendkívül sokféleképpen lehet feldolgozni, és ezért kiválóan alkalmas ínycsiklandozó ételek egész seregének elkészítéséhez. Ez az ötletekben gazdag szakácskönyv 120 receptet mutat be a... bővebben...
google+