Gyöngytyúkleves spagettivel

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 40 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Gyöngytyúkleves spagettivel
Adag: 6 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
50 dkg lebőrözött gyöngytyúk
50 dkg lebőrözött, apróhús csirkehús
15 dkg főtt, apró spagetti
6 szem egész bors
1 kávéskanál szegfűszeg
2 evőkanál apróra vágott, friss petrezselyem
1 kisebb fej hagyma
2 kávéskanál liszt
másfél dl tejszín
2 kávéskanál vaj
igény szerint szerecsendió virág

Elkészítés:

1. A tyúkhúslevest nagyobb lábosba öntjük. Hozzáadjuk a gyöngytyúkot és az apróra vágott csirkehúst.

2. Felforraljuk, hozzáadjuk a hagymát, a borsot, a szegfűszeget és a szerecsendió-virágot. Kis lángon 120 percen át főzzük, míg elforrja a harmadát.

3. A levest átszűrjük, leszedjük a zsírját és eltávolítunk belőle minden csontot.

4. Átöntjük egy tiszta lábosba, hozzákeverjük a tejszínt (1. kép) és lassan felforraljuk.

5. A vajat serpenyőben megforrósítjuk, meghintjük a liszttel és rózsaszín rántást készítünk belőle. A leveshez adjuk (2. kép). Kevergessük a levest, míg enyhén be nem sűrűsödik.

6. Tálalás előtt beletesszük az apróra tört, főtt spagettit (3. kép).

7. Előmelegített tányérokba merjük a levest. Frissen vágott petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

Gyöngytyúkleves spagettivel Gyöngytyúkleves spagettivel Gyöngytyúkleves spagettivel
Friss és gyümölcsös, száraz, üde, fiatalon fogyasztandó fehérbor illik hozzá.

Tyúkhúsalaplé

Kép nélkül
75 dkg tyúkhús
1 szál szárzeller
1 db durvára vágott vöröshagyma
1 db durvára vágott sárgarépa
6 szem bors
4 liter víz

1. Levesnek való tyúk csontját és nyesedékét apróra vágjuk, és a vöröshagymával, sárgarépával és szárzellerrel, borssal, bouquet garnival fazékba tesszük (1. kép). Felöntjük a vízzel.

2. Felforraljuk, és a levet 2-3 órán át lassan főzzük. A felszínéről közben lemerjük a habot. A levet tiszta edénybe átszűrjük (2. kép), és hagyjuk kihűlni.

3. A levet egy éjszakára hideg helyre tesszük, és a megdermedt zsírt leszedjük a tetejéről (3. kép). Ha nincs időnk a hűtésre a zsírt konyhai papírtörlővel is leitathatjuk róla. 1,5-2,0 liter lesz belőle.

Gyöngytyúkleves spagettivel
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1461 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Csirke
Csirke
(Vince Kiadó, 2004)

A csirkehús nemcsak egészséges, hanem rendkívül sokféleképpen lehet feldolgozni, és ezért kiválóan alkalmas ínycsiklandozó ételek egész seregének elkészítéséhez. Ez az ötletekben gazdag szakácskönyv 120 receptet mutat be a... bővebben...
Gyöngytyúkleves spagettivel
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Csirke
Csirke
(Vince Kiadó, 2004)

A csirkehús nemcsak egészséges, hanem rendkívül sokféleképpen lehet feldolgozni, és ezért kiválóan alkalmas ínycsiklandozó ételek egész seregének elkészítéséhez. Ez az ötletekben gazdag szakácskönyv 120 receptet mutat be a... bővebben...
twitter