Fokhagymakrémleves olajbogyós crostinivel

Elkészítési idő: 65 perc Munkaidő: 20 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Fokhagymakrémleves olajbogyós crostinivel
Adag: 8 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
4 fej hámozott fokhagyma
10 dl víz
vagy
10 dl tej
20 dkg vaj
60 dkg lisztes, karikára vágott burgonya
4 fej finomra vágott vöröshagyma
ízlés szerint frissen őrölt fekete bors
ízlés szerint
Az olajbogyós crostinihez:
20 dkg kimagozott, finomra vágott fekete olajbogyó
8 szelet bagett
1 dl olívaolaj
ízlés szerint
ízlés szerint frissen őrölt bors

Elkészítés:

1. Közepes lábosban, közepes lángon 3 dkg vajat megolvasztunk. Beletesszük a fokhagymagerezdeket, 5-7 perc alatt aranyszínűre pirítjuk. Hozzáadjuk a vöröshagymát, 2-3 percig együtt pároljuk őket, majd a burgonyát meg a maradék vajat is beletesszük, még 7-10 percig pároljuk, amíg a hagyma megpuhul. Közben többször megkeverjük, mivel a keményítőtartalmú burgonya könnyen leragad az edény aljára. Felöntjük a tejjel és a húslével vagy vízzel, ezután addig főzzük, amíg a burgonya nagyon jól megpuhul (kb. 15 perc). Kicsit hűlni hagyjuk.

2. A sütőt 240 °C-ra előmelegítjük. A kihűlt levest konyhai robotgépben vagy turmixban, több adagban, pürésítjük. A korábban használt, de jól kimosott lábosba visszatesszük, sóval és borssal fűszerezzük. Lefedjük, félretesszük.

3. A baguette-szeleteket sütőrácsra tesszük, a sütőben megpirítjuk. A finomra vágott olajbogyót kis tálkába tesszük, az olajjal benedvesítjük. Ízlés szerint sóval, frissen őrölt fekete borssal fűszerezzük, és elosztjuk a kenyérszeleteken.

4. A levest felforrósítjuk, tányérokba adagoljuk, és tálaljuk. A crostinit mellé kínáljuk.

Ez a jóízű leves a Földközi-tenger térségéből származik, az ott népszerű fokhagymalevesek egyik változata. Az olajbogyós crostini más krémlevesek mellé is kitűnő.

Tyúkhúsalaplé

Kép nélkül
75 dkg tyúkhús
1 szál szárzeller
1 db durvára vágott vöröshagyma
1 db durvára vágott sárgarépa
6 szem bors
4 liter víz

1. Levesnek való tyúk csontját és nyesedékét apróra vágjuk, és a vöröshagymával, sárgarépával és szárzellerrel, borssal, bouquet garnival fazékba tesszük (1. kép). Felöntjük a vízzel.

2. Felforraljuk, és a levet 2-3 órán át lassan főzzük. A felszínéről közben lemerjük a habot. A levet tiszta edénybe átszűrjük (2. kép), és hagyjuk kihűlni.

3. A levet egy éjszakára hideg helyre tesszük, és a megdermedt zsírt leszedjük a tetejéről (3. kép). Ha nincs időnk a hűtésre a zsírt konyhai papírtörlővel is leitathatjuk róla. 1,5-2,0 liter lesz belőle.

Fokhagymakrémleves olajbogyós crostinivel
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1716 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Levesek Levesek
(Vince Kiadó, 2008)

Nincs is jobb egy tál finom levesnél! Hideg téli napokon a sütőtök - vagy gombakrémleves belülről melegíti az embert. De a levesek a forró évszakban is igazi élvezetet jelenthetnek: bizonyítja ezt a jól lehűtött gazpacho vagy a... bővebben...
Fokhagymakrémleves olajbogyós crostinivel
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Levesek Levesek
(Vince Kiadó, 2008)

Nincs is jobb egy tál finom levesnél! Hideg téli napokon a sütőtök - vagy gombakrémleves belülről melegíti az embert. De a levesek a forró évszakban is igazi élvezetet jelenthetnek: bizonyítja ezt a jól lehűtött gazpacho vagy a... bővebben...
ételfotó