Sült tengeri keszeg édesköménnyel

Elkészítési idő: 50 perc Munkaidő: 20 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Sült tengeri keszeg édesköménnyel
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
150 dkg konyhakész tengeri keszeg
1 db vékonyra szeletelt édesköménygumó
1 fej apróra vágott lilahagyma
3 evőkanál olívaolaj
1 db morzsolt babérlevél
1 evőkanál friss, finomra vágott kakukkfű
2 evőkanál ánizslikőr
1 evőkanál citromlé
2 evőkanál tej
25 dkg fehér zsemlemorzsa
ízlés szerint bors
ízlés szerint
A díszítéshez:
néhány szál édesköményzöld

Elkészítés:

1. A zsemlemorzsát tálba tesszük, a tejet rálocsoljuk, és 5 percig állni hagyjuk. Egy másik tálban az édeskömény szeleteket összekeverjük a citromlével, a likőrrel, a kakukkfűvel és a babérlevéllel, majd a kinyomkodott zsemlemorzsával jól összedolgozzuk.

2. A keszegek hasüregét folyó hideg víz alatt kiöblítjük, papírtörlővel felitatjuk a vizet, és sóval, borssal bedörzsöljük. A halakat megtöltjük az édeskömény-keverékkel, és konyhai cérnával összekötözzük.

3. Nagy tűzálló edényt kikenünk olívaolajjal, az aljára szórjuk a lila hagymát. Ráfektetjük a keszegeket. Meglocsoljuk a borral úgy, hogy körülbelül a halak egyharmadáig érjen. Rácsepegtetjük az olívaolajat, és 240 °C-ra előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük. Időnként meglocsoljuk az edény alján összegyűlt lével. Ha túl hamar pirulni kezdene, letakarjuk alufóliával.

4. A megsült halakat óvatosan kiemeljük, a cérnát eltávolítjuk róluk, majd előmelegített tálra helyezzük, az édeskömény zöldjével díszítjük, és azonnal tálaljuk.

Aromatikus, száraz, vegetális ízzel rendelkező, nem fahordós érlelésű fehérbor illik hozzá.
Sült tengeri keszeg édesköménnyel
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 721 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Olasz konyha Olasz konyha
(Vince Kiadó, 2011)

Az olasz konyháért szinte mindenki rajong. Alighanem azért, mert a tésztákkal vagy rizottókkal, hús- és halspecialitásokkal bőségesen megrakott tányérok láttán vagy a nagyszerű desszertek megízlelésekor átérezhetjük, hogy az... bővebben...
Sült tengeri keszeg édesköménnyel
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Olasz konyha Olasz konyha
(Vince Kiadó, 2011)

Az olasz konyháért szinte mindenki rajong. Alighanem azért, mert a tésztákkal vagy rizottókkal, hús- és halspecialitásokkal bőségesen megrakott tányérok láttán vagy a nagyszerű desszertek megízlelésekor átérezhetjük, hogy az... bővebben...
cikkek