Puri korianderrel

Adag: 8 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
10 dkg finomliszt
1 kiskanál fekete kömény
1 evőkanál őrölt feketebors
1 kiskanál
3 evőkanál olaj
vagy
3 evőkanál ghee
A sütéshez:
ízlés szerint olaj
Korianderkrémhez:
1 csokor friss mentalevél
1 csokor friss korianderlevél
2 evőkanál citromlé
½ kisebb fej hagyma

Elkészítés:

1. Egy nagy tálban összekeverjük a lisztet a sóval és a borssal. Hozzáadjuk az olajat vagy a ghee-t, és addig morzsoljuk, amíg az állaga a zsemlemorzsáéra emlékeztet. Hozzákeverjük a fekete köményt. Mélyedést nyomunk a közepébe, hozzáöntünk 3-4 evőkanál forró vizet, és sima pengéjű késsel összekeverjük. Maradhatnak benne csomók, de azért álljon össze. Gombóccá formáljuk.

2. Négy részre osztjuk a tésztát, majd mindegyik adagot további nyolc részre, összesen 32 darabra. Lisztes deszkán darabonként 6 centiméteres körformára nyújtunk. (A tésztát ezalatt nedves kendővel vagy műanyag fóliával letakarva tartjuk.) Nem baj, ha a széle egyenetlen.

3. Egy wokban vagy más, vastag falú edényben 2-3 cm magasan olajat töltünk, és 180 fokra hevítjük. Az olaj akkor elég meleg, ha egy kenyérkocka 15 másodperc alatt aranyszínűre pirul benne. Egyszerre 3-4 purit sütünk, félidőben megfordítjuk. Mindkét oldala néhány másodperc alatt aranyszínűre pirul. Kivesszük az olajból, és papírtörlőn lecsöpögtetjük, amíg a többit kisütjük.

4. A korianderkrémhez az összetevőket robotgéppel összedolgozzuk, egészen lágyra. A purihoz tálaljuk.

Puri korianderrel
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1494 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Nélkülözhetetlen vendégváró falatok Nélkülözhetetlen vendégváró falatok
(Vince Kiadó, 2004)

A vendégváró falatok a szakácsművészet modern, rugalmas és látványos elemei. Gusztusos "apróságok" elegáns tálalásban - a hangsúly mégis mindenkor az egyszerűségen és az ízléses tálaláson van. Sem kés, sem villa nem... bővebben...
Puri korianderrel
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Nélkülözhetetlen vendégváró falatok Nélkülözhetetlen vendégváró falatok
(Vince Kiadó, 2004)

A vendégváró falatok a szakácsművészet modern, rugalmas és látványos elemei. Gusztusos "apróságok" elegáns tálalásban - a hangsúly mégis mindenkor az egyszerűségen és az ízléses tálaláson van. Sem kés, sem villa nem... bővebben...
lexikon