Málnás orsótészta

| Málnás tészta receptek
Elkészítési idő: 30 perc Munkaidő: 20 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Málnás orsótészta
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
50 dkg málna
20 dkg orsótészta
3 evőkanál málnalikőr
2 evőkanál kristálycukor
1 evőkanál citromlé
4 evőkanál mandulaforgács
ízlés szerint

Elkészítés:

1. Egy nagy lábosban kissé sózott vizet forralunk. Beletesszük az orsótésztát, és éppen csak alig puhára főzzük (al dente). Leszűrjük, visszatesszük a lábosba, és félretesszük hűlni.

2. A málna egyharmadát egy keverőtál fölé helyezett szűrőn át erősen kinyomjuk (1. kép), így lágy pürét kapunk.

3. A málnapürét a finomított cukorral egy kis serpenyőbe tesszük, és kis lángon 5 percig lassan főzzük, időnként megkevergetve (2. kép). Hozzákeverjük a citromlét (3. kép); a mártást felhasználásig félretesszük.

4. A megmaradt málnát alaposan összekeverjük az orsótésztával, majd egy tálalóedénybe tesszük.

5. A mandulát egy sütőlemezen szétterítve grillsütőben aranybarnára pirítjuk. Félretesszük hűlni.

6. A málnalikőrt a félretett málnamártáshoz adjuk, és simára keverjük. Ráöntjük az orsótésztára, a tetejét megszórjuk a pirított mandulával, s már tálalhatjuk is.

Málnás orsótészta Málnás orsótészta Málnás orsótészta
Ehhez a desszerthez bármilyen igazán érett bogyósgyümölcs használható.
Málnás orsótészta
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 662 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Tészta
Tészta
(Vince Kiadó, 2005)

Ez az ötletekben gazdag szakácskönyv 120, nagyobbrészt olasz eredetű tésztareceptet tartalmaz. Mindegyiket ínycsiklandó színes kép illusztrálja, az ételleírások pedig könnyen követhetőek. A nemcsak hagyományos, de érdekes... bővebben...
Málnás orsótészta
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Tészta
Tészta
(Vince Kiadó, 2005)

Ez az ötletekben gazdag szakácskönyv 120, nagyobbrészt olasz eredetű tésztareceptet tartalmaz. Mindegyiket ínycsiklandó színes kép illusztrálja, az ételleírások pedig könnyen követhetőek. A nemcsak hagyományos, de érdekes... bővebben...
recept beküldése