Sherryecetben pácolt szardínia

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 25 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Sherryecetben pácolt szardínia
Adag: 3 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
6 kisebb konyhakész szardínia
2 evőkanál sherryecet
¾ dl olívaolaj
1 db Julienre vágott sárgarépa
½ fej vékonyra szeletelt vöröshagyma
½ gerezd zúzott fokhagyma
2 evőkanál friss, apróra vágott petrezselyemzöld
ízlés szerint bors
ízlés szerint
A díszítéshez:
néhány ág kapor
A tálaláshoz:
ízlés szerint cikkekre vágott citrom

Elkészítés:

1. Egy nagy, vastag aljú serpenyőben felforrósítunk 4 evőkanál olívaolajat. Beletesszük a szardíniákat, és 10 percig sütjük, vagy amíg mindkét oldaluk szépen megpirul. Fakanállal ügyesen kiemeljük a szardíniákat a serpenyőből, és áttesszük egy nagyméretű, de lapos és semmiképpen nem fémből készült tálba, amiben a halak elférnek egymás mellett.

2. A pácléhez nagyobb lábosban lassú tűzön felmelegítjük a maradék olajat a sherryecettel, majd hozzáadjuk a sárgarépacsíkokat, a hagymakarikákat, a fokhagymát meg a babérlevelet,

és gyöngyözve főzzük 5 percig, vagy amíg minden megpuhul. Sóval és borssal ízesítjük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd a szardíniára öntjük a páclét.

3. Lefedjük a tálat, és hűlni hagyjuk a szardíniát, mielőtt betesszük a hűtőszekrénybe. 8 órán keresztül vagy egész éjjel a páclében hagyjuk, amit néha-néha rákanalazunk a halra. Tálalás előtt időben vegyük ki a hűtőből, hogy langyosan adhassuk az asztalra. Meghintjük petrezselyemmel, kaporágacskákkal díszítjük, és citromszeletekkel tálaljuk.

Sherryecetben pácolt szardínia
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1270 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Tapas Tapas
(Vince Kiadó, 2008)

Spanyolországban tapas néven a jellegzetes mediterrán kis előételeket, sör- és borkorcsolyákat emlegetik. Ez a viszonylag új keletű trend igen kellemes módot kínál az étkezésre: kikapcsolódást nyújtó, társasági élmény, amely... bővebben...
Sherryecetben pácolt szardínia
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Tapas Tapas
(Vince Kiadó, 2008)

Spanyolországban tapas néven a jellegzetes mediterrán kis előételeket, sör- és borkorcsolyákat emlegetik. Ez a viszonylag új keletű trend igen kellemes módot kínál az étkezésre: kikapcsolódást nyújtó, társasági élmény, amely... bővebben...
google+