Sonkás krokett

Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
5 dkg durvára vágott füstölt sonka
45 dkg lisztes burgonya
1 db tojás
5 evőkanál liszt
1 szál szárzeller
8 dkg reszelt cheddar sajt
4 szál apróra vágott újhagyma
2 evőkanál vaj
3 dl tej
ízlés szerint bors
ízlés szerint
A díszítéshez:
ízlés szerint kígyóuborka
ízlés szerint paradicsom
A mártáshoz:
másfél dl zöldségalaplé
8 dkg reszelt cheddar sajt
2 evőkanál liszt
1 teáskanál dijoni mustár
másfél dl tej
1 evőkanál apróra vágott korianderzöld
2 evőkanál vaj
A panírozáshoz:
13 dkg zsemlemorzsa
2 db tojás
A sütéshez:
szükség szerint étolaj

Elkészítés:

1. A kockákra vágott burgonyát a tejjel együtt fazékba tesszük, és felforraljuk. Takaréklángon addig főzzük, amíg a burgonya magába szívja a tejet, és megpuhul.

2. A megpuhult burgonyát a vajjal pürésítjük. Belekeverjük az újhagymát, a sajtot, a sonkát, a szárzellert, a felvert tojást és a lisztet, sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk kihűlni.

3. A panírozáshoz tányérban felverjük a tojásokat. Egy másik tányérba beleszórjuk a zsemlemorzsát. A burgonyamasszából 8 golyót formálunk, és előbb belemártjuk a tojásba, majd meghempergetjük a morzsában.

4. A mártáshoz serpenyőben megolvasztjuk a vajat, és 1 percig kevergetjük a liszttel. Levesszük a tűzről, és hozzákeverjük a tejet, a zöldségalaplét, a sajtot, a mustárt és a koriandert. A mártást visszatesszük a tűzre, és kevergetve besűrítjük, majd takaréklángon melegen tartjuk, de időnként belekeverünk.

5. Fritőzben vagy mély serpenyőben bő olajat felhevítünk 180-190 °C-ra, és a kroketteket több adagban, adagonként 5 perc alatt, aranybarnára sütjük. A megsült darabokat szűrőlapáttal kiemeljük, paradicsomgerezdekkel és kígyóuborka-szeletekkel díszítjük, és a mártással tálaljuk.

Zöldségalaplé

Kép nélkül
0.5 db durvára vágott zellergumó
1 db durvára vágott, közepes méretű sárgarépa
1 szál durvára vágott szárzeller
10 dkg apróra vágott csiperkegomba
2 db érett, negyedekre vágott paradicsom
1 nagy csipet
1 evőkanál reszelt narancshéj
6 szem fehér bors
2 gerezd félbevágott fokhagyma
1 fej durvára vágott vöröshagyma
1 szál durvára vágott póréhagyma

1. Nagyobb edénybe tesszük a zöldségeket és a gombát, felöntjük 1.5 liter vízzel. Belekeverjük a fokhagymát, az egész borsot, a szerecsendiót, a narancshéjat (ezeket célszerű kisebb gézdarabba kötve a vízbe lógatni, így főzés után nagyon könnyű eltávolítani a levesből), a bouquet garnit és a sót. Felforraljuk, majd fedő alatt, közepes lángon 45 percig főzzük.

2. A zöldséges levet hagyjuk kihűlni. Nagyobb edényre drótszűrőt ültetünk, és a levet átszűrjük, a zöldségeket kanál hátával áttörjük, a fűszereket kidobjuk.

Sonkás krokett
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1659 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Burgonya Burgonya
(Vince Kiadó, 2008)

A burgonya kétségtelenül az egyik legváltozatosabban felhasználható zöldségféle. Kiváló a tápértéke, hiszen rostokban gazdag, zsírban pedig szegény, ezért ideális az egészségtudatos emberek számára. Ráadásul egyszerűen... bővebben...
Sonkás krokett
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Burgonya Burgonya
(Vince Kiadó, 2008)

A burgonya kétségtelenül az egyik legváltozatosabban felhasználható zöldségféle. Kiváló a tápértéke, hiszen rostokban gazdag, zsírban pedig szegény, ezért ideális az egészségtudatos emberek számára. Ráadásul egyszerűen... bővebben...
most van szezonja