Tojás mustármártásban

Elkészítési idő: 30 perc Munkaidő: 25 perc könnyen elkészíthető olcsó
Tojás mustármártásban
Eszközök: kés, lábas, serpenyő, tűzhely
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
1 evőkanál dijoni mustár
8 db tojás
2 gerezd citrom
1 evőkanál citromlé
másfél dl tejszín
1 és ¼ dl tej
1 és ¼ dl víz
3 dkg finomliszt
4 dkg vaj
vagy
ízlés szerint őrölt fehérbors
ízlés szerint
néhány szál kapor

Elkészítés:

1. A lisztet a vajban kevergetve aranysárgára sütjük. A húslevessel állandóan kevergetve felöntjük, és addig főzzük, amíg sima, sűrű nem lett.

2. Közben a tojást 15 perc alatt megfőzzük. A vizet leöntjük róla, hideg vízzel leöblítjük, és héjastól két konyhai törlőkendőbe csomagoljuk, hogy meleg maradjon. Amíg a tojás fő, a csemegeuborkát lecsepegtetjük és kis kockákra vágjuk.

3. A tejet, a tejszínt, a mustárt meg az uborkát a mustárba keverjük és megforrósítjuk, de nem forraljuk fel. Sóval, borssal, citromhéjjal és citromlével ízesítjük. A mártást előmelegített tányérokra szedjük a maradékot előmelegített tálba öntjük.

4. A tojásokat meghámozzuk, hosszában félbevágjuk, a mártásra fektetjük és kaporral díszítjük. Azonnal tálaljuk.

Tojás mustármártásban
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 2040 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Főzzünk könnyedén! Főzzünk könnyedén!
(IMP AB/Mester Kiadó)

Szembetűnő, mennyire étvágygerjesztők a kártyákon található ételek - az ember rögtön kedvet kap az elkészítésükhöz. Olyan receptek közül válogathatunk, amelyek könnyen és gyorsan elkészíthetők, az ételek mégis finomak... bővebben...
Tojás mustármártásban
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Főzzünk könnyedén! Főzzünk könnyedén!
(IMP AB/Mester Kiadó)

Szembetűnő, mennyire étvágygerjesztők a kártyákon található ételek - az ember rögtön kedvet kap az elkészítésükhöz. Olyan receptek közül válogathatunk, amelyek könnyen és gyorsan elkészíthetők, az ételek mégis finomak... bővebben...
tippek, fortélyok