Rizzsel töltött paradicsom

Elkészítési idő: 45 perc Munkaidő: 15 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Rizzsel töltött paradicsom
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
15 dkg főtt rizs
8 db kemény paradicsom
2 gerezd fokhagyma
½ csokor petrezselyem
3 evőkanál olívaolaj
ízlés szerint
ízlés szerint frissen őrölt bors

Elkészítés:

1. A megmosott paradicsomokat szárazra töröljük, majd a kalapjukat levágjuk (a szárat rajta hagyjuk). A paradicsom belsejét kiskanállal kikaparjuk, a paradicsomvelőt tálba tesszük.

2. A rizst összekeverjük az olaj felével, a paradicsomvelővel, a zúzott fokhagymával és az apróra vágott petrezselyemmel. Sóval, borssal ízesítjük.

3. Megtöltjük vele a paradicsomokat, majd kiolajozott tűzálló tálba ültetjük. Ráhelyezzük a kalapokat, meglocsoljuk a maradék olajjal, és előmelegített, 180 fokos sütőben 30 percig sütjük. Melegen fogyasztjuk.

Kemény húsú paradicsomot válasszunk ehhez az ételhez, amely jól bírja a sütést.
Keverhetünk a rizsbe kapribogyót vagy durvára vágott olajbogyót is.
Rizzsel töltött paradicsom
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1725 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Világkonyha
Világkonyha
(Kossuth Kiadó, 2008)

A több mint 600 ételreceptet tartalmazó praktikus könyv segítségével a sütés-főzés már nem is lehetne egyszerűbb és sikerrel kecsegtetőbb. A nemzetközi konyha klasszikusai: az olasz spagetti pestóval, a latin-amerikai guacamole, a... bővebben...
Rizzsel töltött paradicsom
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Világkonyha
Világkonyha
(Kossuth Kiadó, 2008)

A több mint 600 ételreceptet tartalmazó praktikus könyv segítségével a sütés-főzés már nem is lehetne egyszerűbb és sikerrel kecsegtetőbb. A nemzetközi konyha klasszikusai: az olasz spagetti pestóval, a latin-amerikai guacamole, a... bővebben...
cikkek