Sült aranykeszeg vargányával

Orate Fritte con Porcini

| Aranykeszeg gombával receptek
Elkészítési idő: 45 perc Munkaidő: 25 perc kis gyakorlattal elkészíthető drága
Kép nélkül
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
40 dkg vargánya
1 evőkanál enyhén csípős mustár
2 dl húsleves
2 dl fehérbor
2 db citrom
1 evőkanál paradicsompüré
1 evőkanál kakukkfű
1 pohár tejszín
5 dkg vaj
vagy
5 dkg margarin
ízlés szerint őrölt bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1.Mossuk meg folyó víz alatt a két, egyenként félkilós, konyhakész aranykeszeget, majd töröljük szárazra, sózzuk, borsozzuk, locsoljuk meg a citromlével, és szórjuk meg a megtisztított petrezselyemmel. 2.A zsiradékot forrósítsuk fel egy pecsenyesütőben, adjuk hozzá a finomra metélt hagymát, és dinszteljük benne üvegesre.

3.A vargányát tisztítsuk meg, szeleteljük fel, adjuk a hagymához és öntsük fel a fehérborral, majd a húslevessel.

4.A halat fektessük rá, majd előmelegített sütőben 200 C-fokon kb. 18-20 percig süssük.

5.Ezután szedjük ki a halat és tartsuk melegen.

6.Keverjük a gombához a mustárt, a paradicsompürét meg a kakukkfüvet. 7.Adjuk hozzá a tejszínt, és főzzünk belőle mártást. Ízesítsük sóval, borssal.

8.A halat a mártással tálaljuk.

Száraz fehérbort kínáljunk hozzá.
Párolt rizzsel vagy tésztával tálaljuk.
Sült aranykeszeg vargányával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Lefotóztam!
Ha készítettél fotót róla, töltsd fel itt!

Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 501 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Fenséges olasz ételek
Fenséges olasz ételek
(Alexandra Kiadó, 1994)

Őszinte szívvel kívánhatunk jó étvágyat, hiszen ez a könyv kimeríthetetlen kincsesbánya a fenséges olasz konyhát kedvelők számára. Az elmaradhatatlan pizza és a pasta mellett természetesen számtalan olasz leves, előétel, hús-,... bővebben...
Kép nélkül
Sült aranykeszeg vargányával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Lefotóztam!
Ha készítettél fotót róla, töltsd fel itt!

Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Fenséges olasz ételek
Fenséges olasz ételek
(Alexandra Kiadó, 1994)

Őszinte szívvel kívánhatunk jó étvágyat, hiszen ez a könyv kimeríthetetlen kincsesbánya a fenséges olasz konyhát kedvelők számára. Az elmaradhatatlan pizza és a pasta mellett természetesen számtalan olasz leves, előétel, hús-,... bővebben...
lexikon