Cukkinis pite

Elkészítési idő: 100 perc Munkaidő: 60 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Cukkinis pite
Adag: 1 tepsi
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
6 db szeletelt cukkini
1 evőkanál morzsolt majoránna
2 db tojás
1 evőkanál zsemlemorzsa
3 evőkanál extraszűz olívaolaj
70 dkg pecorino sajt
3 evőkanál frissen reszelt parmezán sajt
25 dkg baconszalonna
vagy
25 dkg szeletelt császárszalonna
ízlés szerint frissen őrölt fekete bors
ízlés szerint

Elkészítés:

Készítsük el a tésztaalapot. A gombát áztassuk kevés langyos vízben 15 percig. Csepegtessük le, vágjuk fel. A szalonnáról távolítsuk el a bőrét, és közepes tűzön pirítsuk 3-4 percig. Húzzuk félre, és távolítsuk el a szalonnából kiolvadt zsírt. Az olajat ugyanebben az edényben forrósítsuk fel, a cukkinit és a gombát pirítsuk benne közepes tűzön 10-15 percig, folyamatos keverés mellett. Sózzuk, borsozzuk és hagyjuk kihűlni. A tojásokat kissé verjük fel, adjuk hozzá a kétféle sajtot, majoránnát, a cukkini-gomba keveréket és a császárszalonnát.A tésztát vegyük ki a hűtőszekrényből. A tészta tetején terítsük el a hozzávalókat, és szórjuk meg a zsemlemorzsával. Előmelegített sütőben 180 °C-on süssük körülbelül 35-40 percig.

A tojásos, húsos és zöldséges piték többsége kenyér vagy tészta alapú. Ezek a tésztaételek rendkívül népszerűek Olaszországban. Előételként, tízóraira, illetve uzsonnára fogyasztják. Egyúttal tökéletesek piknikhez is.
Száraz vörösbort kínáljunk hozzá.
Friss és semleges, száraz, üde, fiatalon fogyasztandó fehérbor illik hozzá.

Egyszerű tészta

Kép nélkül
30 dkg liszt
12 dkg szobahőmérsékletű vaj
1.5 teáskanál
1-2 evőkanál víz
1 db tojás

1. A lisztet és a sót halmozzuk, tiszta gyúródeszkára. (1. kép)

2. A közepébe üssük a tojást, adjuk hozzá a vajat és a vizet. (2. kép)

Az alapanyagokat keverjük össze. Mintegy 2-3 perc elteltével a tészta szinte az összes lisztet fel fogja venni. Akkor jó ha kicsit morzsás.

3. Ekkor tegyük át egy kilisztezett gyúródeszkára és formázzunk belőle lágy, tömör labdaformát, de dagasszuk. (3. kép)

Tegyük 24 cm átmérőjű, szétszedhető tortaformába vagy pitesütőbe, és kissé lapítsuk le. Tenyerünk élével és ujjainkkal terítsük a tésztát, hogy egyenletesen borítsa a sütő alját és az oldalak háromnegyedét. Használjuk a villát az oldalfalak formázásához és az egyenletes magasság kialakításához. Takarjuk le és tegyük hűtőszekrénybe legalább 30 percre. A tésztát, néhány órával, de akár egy nappal a felhasználás előtt is elkészíthetjük.

Általában ezt a tésztát használjuk sós piték, lepények készítéséhez.

Cukkinis pite
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1564 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Olasz konyha , ,
Olasz konyha
(Kossuth Kiadó, 2005)

Az olasz konyha varázsának titka az a könnyedség, amellyel a legtöbb ínycsiklandó étel elkészíthető, még kezdő szakácsok által is. A szerzők 1001 hagyományos receptet válogattak könyvükhöz Olaszország minden tájáról.... bővebben...
Cukkinis pite
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Olasz konyha , ,
Olasz konyha
(Kossuth Kiadó, 2005)

Az olasz konyha varázsának titka az a könnyedség, amellyel a legtöbb ínycsiklandó étel elkészíthető, még kezdő szakácsok által is. A szerzők 1001 hagyományos receptet válogattak könyvükhöz Olaszország minden tájáról.... bővebben...
bevásárlólista