Zöldséggel töltött borjúszegy

Petto di vitello ripieno con verdure

Elkészítési idő: 110 perc Munkaidő: 30 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Zöldséggel töltött borjúszegy
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
150 dkg borjúszegy
2 evőkanál zsemlemorzsa
2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál majoránna
1 evőkanál reszelt citromhéj
2 db tojás
1 kávéskanál bazsalikom
2 és fél dl fehérbor
1 evőkanál pirospaprika
igény szerint zsír
ízlés szerint
ízlés szerint frissen őrölt bors

Elkészítés:

1. Mossuk meg a csont nélküli borjúszegyet, és éles késsel vágjunk bele zsebet.

2. A fokhagymát dörzsöljük el a sóval, és a húst kívül-belül dörzsöljük be vele.

3. Szórjuk meg majoránnával és reszelt citromhéjjal.

4. A kolbásztölteléket keverjük össze egy tálban a mélyhűtött leveszöldséggel, dolgozzuk bele a bazsalikomot, a tojásokat és a zsemlemorzsát, ízesítsük sóval, borssal, majd töltsük a húsba.

5. A borjúszegyet varrjuk össze, sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük a pirospaprikával.

6. A zsírt forrósítsuk fel egy pecsenyesütőben és a húst süssük benne forgatva addig, míg körös-körül el nem veszti a színét.

7. 220 C-fokra előmelegített sütőben kb. 75 percig dinszteljük, közben gyakran öntsünk alá egy kis bort.

Fűszeres, erőteljes ízű, igen testes, száraz, karakteres vörösbor illik hozzá.
Zöldséggel töltött borjúszegy
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1969 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Fenséges olasz ételek
Fenséges olasz ételek
(Alexandra Kiadó, 1994)

Őszinte szívvel kívánhatunk jó étvágyat, hiszen ez a könyv kimeríthetetlen kincsesbánya a fenséges olasz konyhát kedvelők számára. Az elmaradhatatlan pizza és a pasta mellett természetesen számtalan olasz leves, előétel, hús-,... bővebben...
Zöldséggel töltött borjúszegy
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Fenséges olasz ételek
Fenséges olasz ételek
(Alexandra Kiadó, 1994)

Őszinte szívvel kívánhatunk jó étvágyat, hiszen ez a könyv kimeríthetetlen kincsesbánya a fenséges olasz konyhát kedvelők számára. Az elmaradhatatlan pizza és a pasta mellett természetesen számtalan olasz leves, előétel, hús-,... bővebben...
recept beküldése