Tenger gyümölcsei spagetti

Spaghetti marinara

Elkészítési idő: 80 perc Munkaidő: 30 perc kis gyakorlattal elkészíthető drága
Tenger gyümölcsei spagetti
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
20 dkg rák
12 db kagyló
40 dkg hámozott paradicsom
50 dkg spagetti
12 dkg tintahal
3 dkg vaj
1 evőkanál apróra vágott oregánó
2 gerezd fokhagyma
másfél dl vörösbor
1 evőkanál apróra vágott bazsalikom
3 dl erőleves
2 evőkanál olívaolaj
ízlés szerint őrölt bors
ízlés szerint

Elkészítés:

Az olívaolajat serpenyőben felforrósítjuk.

Az apróra vágott hagymát ill. a fokhagymát alacsony lángnál 2-3 percig pirítjuk.

Felöntjük vörösborral, hozzáadjuk a darabolt paradicsomot, szükség szerint erőlevessel felöntjük és gyakori keveréssel 8-10 percig forraljuk, amíg a szósz kissé besűrűsödik.

Beleszórjuk az apróra vágott fűszernövényeket, sóval, borssal ízesítjük, és melegen tartjuk.

Közben 1,5 dl vizet felforralunk, és a kagylókat 3-5 percig forrázzuk, amíg a színük megváltozik, és kissé kinyílnak. A kagylóhúsokat a szószhoz keverjük.

A vajat egy másik edényben felolvasztjuk és a tintahalkarikákat, a megtisztított rákocskákat és a felkockázott halfilét néhány percig pároljuk.

Az egészet a forró paradicsomszószhoz adjuk, és óvatosan összekeverjük.

A spagettit a szokott módon kifőzzük, majd leszűrjük. Ráöntjük a szószt és máris tálaljuk.

Egyes helyeken vásárolhatunk fagyasztott "Frutti di mare" mixet, így egyszerűbb hozzájutni a hozzávalókhoz.
Tenger gyümölcsei spagetti
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 3775 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Spagetti és opera ,
Spagetti és opera
(Szabad Föld Kiadó, 2004)

Tradicionális olasz receptek, főszerepben a spagetti, klasszikus olasz operaáriákkal tálalva + CD melléklettel. Élni jó. Minden téren a maximálisat kihozni az életből, az étkekből szintúgy. A felszabadult, vidám főzés legyen a... bővebben...
Tenger gyümölcsei spagetti
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Spagetti és opera ,
Spagetti és opera
(Szabad Föld Kiadó, 2004)

Tradicionális olasz receptek, főszerepben a spagetti, klasszikus olasz operaáriákkal tálalva + CD melléklettel. Élni jó. Minden téren a maximálisat kihozni az életből, az étkekből szintúgy. A felszabadult, vidám főzés legyen a... bővebben...
recepttár