Burgundi zsázsasaláta

Elkészítési idő: 35 perc Munkaidő: 20 perc kezdőknek átlagos ár
Burgundi zsázsasaláta
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
2 és fél dl majonéz
30 dkg zsázsa
4 db tojás
1 evőkanál tárkonyecet
1 evőkanál csípős mustár
1 szelet füstölt sonka
ízlés szerint őrölt bors
ízlés szerint

Elkészítés:

Főzzük keményre a tojásokat, a sonkát vágjuk vékony csíkokra. A kemény tojásokat vágjuk negyedekbe, és ha kihűltek, salátástálban vegyítsük össze a kiválogatott, több vízben megmosott és jól lecsöpögtetett zsázsalevelekkel, valamint a sonkával. Készítsünk majonézt, ízesítsük mustárral és tárkonyecettel, sózzuk, borsozzuk, majd öntsük a salátára. Behűtve tálaljuk.

Készen kapható majonézből is elkészíthető.

Majonéz

Kép nélkül
1 db tojás
ízlés szerint
néhány csepp citromlé

A tojássárgáját enyhén megsózzuk és fakanállal jól eldolgozzuk; apránként, eleinte szinte cseppenként, majd fokozatosan, vékony erecskében kezdjük adagolni hozzá az olajat, miközben gyorsan és mindig egyazon irányban kevergetjük. Ha már keményedik a majonéz, szintén egyenletesen, de már gyakrabban csurgathatjuk az olajat.

Végül pár csepp citromlét vagy mokkáskanálnyi vizet dolgozunk bele, amely még jobban összefogja a majonézt.

Burgundi zsázsasaláta
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1159 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Francia finomságok dióhéjban ,
Francia finomságok dióhéjban
(Mezőgazdasági Kiadó, 1989)

Könnyedség, szellemesség és elegancia... ezek a jelzők élnek a köztudatban a franciákkal kapcsolatban. Sütő-főző módszereik és étkezéskultúrájuk, amint azt ez a receptgyűjtemény is bizonyítja, méltóak a dicséretre. A... bővebben...
Burgundi zsázsasaláta
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Francia finomságok dióhéjban ,
Francia finomságok dióhéjban
(Mezőgazdasági Kiadó, 1989)

Könnyedség, szellemesség és elegancia... ezek a jelzők élnek a köztudatban a franciákkal kapcsolatban. Sütő-főző módszereik és étkezéskultúrájuk, amint azt ez a receptgyűjtemény is bizonyítja, méltóak a dicséretre. A... bővebben...
hírlevél