Mángoldos palacsinta caprino sajttal

| Mángoldos palacsinta receptek
Elkészítési idő: 110 perc Munkaidő: 35 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Mángoldos palacsinta caprino sajttal
Adag: 6 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
75 dkg friss mángold
23 dkg caprino sajt
1 adag palacsinta
10 dkg gruyere sajt
2 gerezd fokhagyma
1 csipet szerecsendió
2 evőkanál vaj
ízlés szerint fekete bors
ízlés szerint

Elkészítés:

Készítsük el a palacsintákat az alrecept leírása szerint és tegyük félre. A mángoldot egy kevés sós, forró vízben főzzük 5 percig. Csepegtessük le, nyomkodjuk ki és vágjuk apróra. A fokhagymát egy serpenyőben pároljuk a vajon aranysárgára, majd szedjük ki belőle. Ugyanebben a serpenyőben egy csipetnyi sóval pároljuk a mángoldot 5 percig. Készítsük el a besamelmártást. A caprino sajtot szórjuk a palacsintákra, és szórjuk meg kevés szerecsendióval. Tegyünk minden palacsinta egyik felére 2 evőkanál mángoldot. A palacsintákat hajtsuk félbe, majd ismét félbe, hogy háromszög alakot kapjunk. Egy tűzálló tálat kenjünk ki, és egymást átfedje tegyük bele a palacsintákat. Öntsük rá a besamelmártást, szórjuk meg a gruyere sajttal. Előmelegített sütőben 180 fokon süssük 20-25 percig. Forrón tálaljuk.

Félédes, habzó vörösbort kínáljunk hozzá.

Palacsintatészta

Palacsintatészta
4 dl tej
3 db tojás
1 csipet
15 dkg liszt
6 dkg olvasztott vaj

1. A tojásokat egy keverőtálban villával verjük fel. A lisztet a sóval szitáljuk egy másik tálba, majd fokozatosan adjuk hozzá a tejet (1. kép), folyamatosan kevergetve, hogy össze ne csomósodjon. Öntsük hozzá a tojást és keverjük simára. Celofánnal takarjuk le és a hűtőszekrényben hűtsük 30 percig.

2. Felhasználás előtt keverjük át a tésztát. Egy evőkanál vajat olvasszunk meg egy 20 cm átmérőjű serpenyőben. Tegyünk bele egy merőkanál tésztát (2. kép). Forgassuk meg a serpenyőt, hogy az alján egyenletesen elterüljön a tészta.

3. Közepes láng felett süssük az alját aranybarnára (3. kép)

4. Fa simítókanállal fordítsuk meg a palacsintát (4. kép). Süssük a másik oldalát is, majd csúsztassuk egy tányérra. Tegyünk a serpenyőbe egy újabb darabka vajat, és készítsük el a következő palacsintát. Ismételjük addig, amíg az összes tésztát fel nem használtuk. A palacsintákat tegyük meleg helyre, amíg meg nem töltjük.

Besamelmártás

Besamelmártás
5 dl tej
6 dkg vaj
8 dkg liszt
ízlés szerint

Lábosban melegítsük a tejet majdnem forrásig. Wokhoz hasonló vaslábosban, kis hőfokon olvasszuk össze a vajat a liszttel, miközben fakanállal gyorsan kevergetjük, nagyjából 1 percig. Húzzuk félre és folyamatos kevergetés mellett adjuk hozzá a forró tej felét. Tegyük vissza a tűzhelyre, keverjük, amíg el nem kezd sűrűsödni a mártás. Apránként adjuk hozzá a maradék tejet, és folyamatosan keverve forraljuk fel. Sózzuk és keverjük tovább, míg a mártás megfelelő sűrűségű nem lesz. Ha becsomósodna, habverővel keverjük teljesen simára.

Mángoldos palacsinta caprino sajttal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1867 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Olasz konyha , ,
Olasz konyha
(Kossuth Kiadó, 2005)

Az olasz konyha varázsának titka az a könnyedség, amellyel a legtöbb ínycsiklandó étel elkészíthető, még kezdő szakácsok által is. A szerzők 1001 hagyományos receptet válogattak könyvükhöz Olaszország minden tájáról.... bővebben...
Mángoldos palacsinta caprino sajttal
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Olasz konyha , ,
Olasz konyha
(Kossuth Kiadó, 2005)

Az olasz konyha varázsának titka az a könnyedség, amellyel a legtöbb ínycsiklandó étel elkészíthető, még kezdő szakácsok által is. A szerzők 1001 hagyományos receptet válogattak könyvükhöz Olaszország minden tájáról.... bővebben...
tippek, fortélyok