Sült penne paprikával

Elkészítési idő: 80 perc Munkaidő: 35 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Sült penne paprikával
Adag: 4-6 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
50 dkg penne
30 dkg félbevágott, kimagozott sárga húsú kaliforniai paprika
35 dkg félbevágott, kimagozott piros húsú kaliforniai paprika
15 dkg frissen reszelt parmezán sajt
1 evőkanál apróra vágott oregánó
2 evőkanál száraz kenyérmorzsa
2 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld
5 dkg kimagozott, összevágott fekete olajbogyó
5 dkg sós lében eltett kapribogyó
2 gerezd összenyomott fokhagyma
ízlés szerint frissen őrölt bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. Süssük meg a kaliforniai paprikákat a grillen meg-megforgatva, míg a bőre feketévé nem ég. Ekkor tegyük egy nejlonzacskóba, kössük be szorosan és hagyjuk 10 percig állni benne. Kibontva a zacskóból hámozzuk meg egy papírtörlő segítségével, majd vágjuk vékony csíkokra.

2. Főzzük a tésztát enyhén sós, forrásban lévő vízben nem egészen al dente (roppanósra).

3. Ezalatt forrósítsuk fel az olajat egy serpenyőben közepes tűz fölött és süssünk benne egy gerezd fokhagymát aranyszínűre. Végül vegyük le a tűzről.

4. Apróra vágjuk fel a másik fokhagymagerezdet és tegyük a serpenyőbe a leöblített kapribogyóval, a kaliforniai paprikával, a petrezselyemmel és a kenyérmorzsával. Sóval, borssal ízesítsük.

5. Főzzük mindezt alacsony tűz fölött 10 percig, néha-néha megkeverve. Adjuk hozzá az oregánót is és vegyük le a tűzről.

6. Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. Vajazzunk ki egy sütőedényt. Szűrjük le a tésztát és tegyük hozzá a kaliforniai paprikás szósz felét.

7. Ezt a keveréket rakjuk a kivajazott sütőedény aljába, a megmaradt szósszal pedig takarjuk le. A tetejét szórjuk meg a reszelt parmezánnal.

8. Süssük 15 percig, vagy amíg ropogós, aranybarnára sül a teteje.

A penne az egyik legnépszerűbb rövid csőtészta. Két fajtája van, a bordás és a sima. A bordás jobban tartja a darabos szószokat.
Sült penne paprikával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 239 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Kép nélkül Tészták
(Art Nouveau Kiadó, 2008)

bővebben...
Sült penne paprikával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Kép nélkül Tészták
(Art Nouveau Kiadó, 2008)

bővebben...
vegetáriánus ételek