Báránycomb római módra

Agnello alla romana

Elkészítési idő: több mint 2 óra Munkaidő: 40 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Báránycomb római módra
Eszközök: kés, sütő, tepsi, tűzhely
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
80 dkg burgonya
120 dkg báránycomb
40 dkg vöröshagyma
másfél dl fehérbor
3 evőkanál olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
3 ág rozmaring
ízlés szerint frissen őrölt bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A vöröshagymát (lehetőleg kisebb darabokat válasszunk) megtisztítjuk. A rozmaringot megmossuk, szárazra rázzuk, és 1 ágat felaprítunk. A burgonyát meghámozzuk. A fokhagymagerezdet megtisztítjuk és félbevágjuk.

2. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A vöröshagymát hosszában elfelezzük vagy elnegyedeljük.

3. A báránycombot bedörzsöljük sóval, borssal és a felaprított rozmaringgal. A fokhagymadarabokat a csont mellett a húsba nyomjuk.

4. Az olajat egy tepsiben közepes lángon megmelegítjük. A báránycombot minden oldalról megpirítjuk benne.

5- Hozzáadjuk a vöröshagymát, sózzuk, borsozzuk, és rövid ideig sütjük. Hozzáadjuk a fehérbort és a két rozmaringágat, majd a húst lefedve kb. 45 percig sütjük a sütőben.

6. A burgonyát hosszában széles gerezdekre vágjuk. Tepsibe tesszük, borral meglocsoljuk, és lefedve még 45 percig pároljuk.

7. A húst egy kicsit pihentetjük, a mártást pedig sóval és borssal fűszerezzük.

Báránycomb római módra
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 626 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Olasz főzőiskola Olasz főzőiskola
(Magyar Könyvklub, 2002)

Az olasz főzőiskola – kezdőknek és haladóknak azokhoz szól, akik az olasz konyha változatos receptjeit egyszer maguk is szeretnék kipróbálni. A formailag és tartalmilag egyaránt rendkívül igényes összeállítású kötetben... bővebben...
Báránycomb római módra
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Olasz főzőiskola Olasz főzőiskola
(Magyar Könyvklub, 2002)

Az olasz főzőiskola – kezdőknek és haladóknak azokhoz szól, akik az olasz konyha változatos receptjeit egyszer maguk is szeretnék kipróbálni. A formailag és tartalmilag egyaránt rendkívül igényes összeállítású kötetben... bővebben...
szótár