Piros-zöld kagylótészta

Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
30 dkg kelkáposzta
20 dkg lazacfilé
30 dkg főtt cékla
1 csokor kapor
10 dkg reszelt sajt
12 és fél dkg áttört túró
2 evőkanál olaj
1 csokor újhagyma
12 és fél dkg tejföl
igény szerint vaj
ízlés szerint reszelt szerecsendió
ízlés szerint citromlé
ízlés szerint frissen őrölt bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A kagylótésztát (ehhez a recepthez feltétlenül nagyméretűt vásároljunk) bő, sós vízben kifőzzük, leöblítjük és alaposan lecsepegtetjük.

2. A főtt céklát apró kockákra vágjuk. A lazacfilét leöblítjük, megszárítjuk, apró kockákra vágjuk, összekeverjük a céklával, majd sóval, borssal és citromlével ízesítjük.

3. Hozzáadjuk a tejfölt. A kaprot leöblítjük, megszárítjuk, apróra vágjuk és szintén hozzáadjuk.

4. Előmelegítjük a sütőt 200 fokra. A kelkáposztát megtisztítjuk, leöblítjük, megszárítjuk és vékony csíkokra vágjuk. Az újhagymát megtisztítjuk, leöblítjük, megszárítjuk és vékony karikákra vágjuk.

5. Felhevítjük az olajat, és a zöldséget kb. 3-5 percig pároljuk. Sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezzük, majd belekeverjük a túrót.

6. Vajjal kikenünk egy lapos sütőtálat. a tészta egyik felét a lazacos, a másikat a kelkáposztás keverékkel töltjük meg.

7. A tésztát a formába tesszük és megszórjuk sajttal. A sütő középső rácsán kb. 20-25 percig sütjük. Forrón tálaljuk.

Piros-zöld kagylótészta
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 111 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Tésztaételek kiskönyve Tésztaételek kiskönyve
(Art Nouveau Kiadó, 2009)

A tészta boldoggá tesz... ...mert bármilyen módon készítjük is el, mindig ellenállhatatlanul finom. Lepjük hát meg önmagunkat és szeretteinket a földkerekség legfinomabb tésztaételeivel! - A konyhaművészet legfontosabb... bővebben...
Piros-zöld kagylótészta
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Tésztaételek kiskönyve Tésztaételek kiskönyve
(Art Nouveau Kiadó, 2009)

A tészta boldoggá tesz... ...mert bármilyen módon készítjük is el, mindig ellenállhatatlanul finom. Lepjük hát meg önmagunkat és szeretteinket a földkerekség legfinomabb tésztaételeivel! - A konyhaművészet legfontosabb... bővebben...
recepttár