Padlizsános-fenyőmagos metélt

Elkészítési idő: 75 perc Munkaidő: 25 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Padlizsános-fenyőmagos metélt
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
5 evőkanál fenyőmag
2 db padlizsán
½ csokor metélőhagyma
10 dkg ricotta sajt
7 evőkanál olívaolaj
2 evőkanál citromlé
1 gerezd fokhagyma
5 evőkanál olaj
ízlés szerint frissen őrölt bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. Előmelegítjük a sütőt 225 fokra (légkeveréses 200 fok). A padlizsánokat megmossuk és szárazra töröljük. az egyiket megkenjük az olaj felével, majd villával többször megszurkáljuk.

2. A sütő középső rácsán kb. 30 percig sütjük, amíg a padlizsánok héja megfeketedik.

3. A megsült padlizsán húsát kikaparjuk a héjából. A fokhagymát és a mogyoróhagymát megtisztítjuk, és a padlizsán húsával, a citromlével és az olívaolajjal együtt turmixban simára keverjük. Sóval, borssal ízesítjük.

4. A fenyőmagot egy serpenyőben zsiradék nélkül aranysárgára pirítjuk.

5. A szélesmetéltet a csomagoláson található útmutató szerint, bő, sós vízben kifőzzük. A ricottát szétmorzsoljuk.

6. A második padlizsánt felszeleteljük. A maradék olajat felhevítjük, és a padlizsánszeletek mindkét oldalát enyhén megbarnítjuk.

7. A metélőhagymát leöblítjük, megszárítjuk és apróra vágjuk. A tésztát leszűrjük és lecsepegtetjük.

8. A tésztát, a padlizsánt és a sajtot összekeverjük. A mártással leöntjük, rászórjuk a fenyőmagot és a metélőhagymát, s azonnal tálaljuk.

Padlizsános-fenyőmagos metélt
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 107 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Tésztaételek kiskönyve Tésztaételek kiskönyve
(Art Nouveau Kiadó, 2009)

A tészta boldoggá tesz... ...mert bármilyen módon készítjük is el, mindig ellenállhatatlanul finom. Lepjük hát meg önmagunkat és szeretteinket a földkerekség legfinomabb tésztaételeivel! - A konyhaművészet legfontosabb... bővebben...
Padlizsános-fenyőmagos metélt
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Tésztaételek kiskönyve Tésztaételek kiskönyve
(Art Nouveau Kiadó, 2009)

A tészta boldoggá tesz... ...mert bármilyen módon készítjük is el, mindig ellenállhatatlanul finom. Lepjük hát meg önmagunkat és szeretteinket a földkerekség legfinomabb tésztaételeivel! - A konyhaművészet legfontosabb... bővebben...
recept beküldése