Csirkés Waldorf-saláta ranch-öntettel

Elkészítési idő: 20 perc Munkaidő: 10 perc kis gyakorlattal elkészíthető átlagos ár
Csirkés Waldorf-saláta ranch-öntettel
Adag: 4-6 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
5 dkg , pörkölt dióbél
2 db piros alma
4 db félbevágott, lebőrözött csirkemellfilé
10 dkg vízitorma
5 dkg dióbél
10 dkg összetépkedett vízitorma
2 evőkanál frissen préselt/facsart citromlé
2 evőkanál extraszűz olívaolaj
ízlés szerint frissen őrölt bors
ízlés szerint
Az öntethez:
2 evőkanál tejföl
dl majonéz
1 csipet frissen őrölt bors
½ evőkanál frissen préselt/facsart citromlé
1 teáskanál apróra vágott, friss koriander
½ evőkanál darált mogyoróhagyma
1 evőkanál darált újhagyma
1 evőkanál darált piros húsú kaliforniai paprika
½ teáskanál
1 gerezd fokhagyma
ízlés szerint apróra vágott petrezselyemzöld

Elkészítés:

1. A saláta készítéséhez forrósítsuk fel az olajat egy nagy serpenyőben, közepesen magas hőmérsékleten.

2. Sóval, borssal ízesítsük a csirkehúst, és süssük a serpenyőben 5-10 percig, majd tegyük félre hűlni.

3. Tegyük az almát egy nagy tálba, locsoljuk meg a citromlével, majd adjuk hozzá a vízitormát és a diót. Keverjük össze.

4. Vágjuk fel a csirkét 1 cm-es szeletekre, és tegyük a salátához.

5. A ranch-öntet elkészítéséhez szórjuk meg a fokhagymát sóval, és vagdaljuk fel apróra.

6. Keverjük össze egy közepes tálban a sós fokhagymát, a ledarált kaliforniai paprikát, az újhagymát (a fehér és zöld részét is daráljuk le), a mogyoróhagymát, a petrezselymet, a koriandert, a citromlevet és a borsot.

7. Adjuk hozzá a joghurtot, a majonézt és a tejfölt is, és keverjük krémesre.

8. Locsoljuk meg a salátát az öntettel, és tálaljuk.

Ha időszűkében vagyunk, használhatunk hozzá jó minőségű, boltban kapható ranch-öntetet is. De ha magunk készítjük el ezen recept szerint, akkor körülbelül 2,5 dl öntetünk lesz, amiből ha marad, az eláll néhány napig a hűtőszekrényben.
Csirkés Waldorf-saláta ranch-öntettel
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 68 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Saláták
Saláták
(Ventus Libro Kiadó, 2011)

Ízletes, tápláló és laktató receptek minden alkalomra. Több mint 130 csábító salátaötlet. Minden receptet gyönyörű, színes kép illusztrál, mely megmutatja, hogyan fog kinézni a kész saláta. bővebben...
Csirkés Waldorf-saláta ranch-öntettel
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Saláták
Saláták
(Ventus Libro Kiadó, 2011)

Ízletes, tápláló és laktató receptek minden alkalomra. Több mint 130 csábító salátaötlet. Minden receptet gyönyörű, színes kép illusztrál, mely megmutatja, hogyan fog kinézni a kész saláta. bővebben...
szótár