Mángoldos-ricottás tortelli

Tortelli di erbette

Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
A tésztához:
3 db tojás
30 dkg liszt
kevés
A tetejére:
6 dkg frissen reszelt parmezán sajt
6 dkg vaj
A töltelékhez:
70 dkg zsíros ricotta
1 csokor mángold
1 db tojás
3 dkg vaj
5 dkg frissen reszelt parmezán sajt
ízlés szerint reszelt szerecsendió
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A lisztet halmozzuk a gyúródeszkára, csináljunk a közepébe mélyedést. Tegyük bele a tojásokat és a sót, majd dolgozzuk össze sima tésztává. Letakarva hagyjuk kelni 20 percig.

2. Egy fazékban forraljunk vizet, és főzzük meg a mángoldot. Szűrjük le, nyomkodjuk ki belőle a felesleges vizet.

3. A ricottát szitán passzírozzuk át, keverjük össze a parmezánnal, a puha vajjal, a tojással és a felaprított mángolddal. Fűszerezzük sóval és frissen reszelt szerecsendióval.

4. A tésztát nyújtsuk vékony lapokra, és vágjunk belőlük 8 cm-es oldalú négyzeteket. Tegyünk mindegyikre diónyi tölteléket, és hajtsuk félbe. A széleket jól nyomjuk össze - ehhez villát is használhatunk -, hogy főzés közben ne nyíljanak szét.

5. Főzzük meg bőséges mennyiségű, forrásban lévő sós vízben. Ha már félkemény, akkor szűrjük le, locsoljunk rá olvasztott vajat, szórjunk rá reszelt parmezánt, és tálaljuk.

Mángoldos-ricottás tortelli
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 45 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Olasz konyha Olasz konyha
(Kossuth Kiadó, 2014)

Az olasz gasztronómia legjavából válogatva 222 gyorsan és könnyedén elkészíthető receptet gyűjtöttünk össze. Itália és az olasz ízek szerelmesei saját otthonaikban ízlelhetik meg a gazdag, változatos hagyományos olasz konyha... bővebben...
Mángoldos-ricottás tortelli
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Olasz konyha Olasz konyha
(Kossuth Kiadó, 2014)

Az olasz gasztronómia legjavából válogatva 222 gyorsan és könnyedén elkészíthető receptet gyűjtöttünk össze. Itália és az olasz ízek szerelmesei saját otthonaikban ízlelhetik meg a gazdag, változatos hagyományos olasz konyha... bővebben...
szólj hozzá, értékelj