Sonkás burgonyalepény

Tortino di patate

Elkészítési idő: 50 perc Munkaidő: 30 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Sonkás burgonyalepény
Adag: 6 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
15 dkg kockára vágott főtt sonka
100 dkg burgonya
7 dkg zsemlemorzsa
¾ dl tej
2 db tojás
10 dkg reszelt parmezán sajt
2 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld
ízlés szerint frissen őrölt bors
igény szerint vaj
ízlés szerint reszelt szerecsendió
ízlés szerint

Elkészítés:

1. Tegyük a burgonyát hideg, sós vízbe, és nagy lángon forraljuk fel. Ha puhára főtt, szűrjük le, hámozzuk meg még forrón, és azonnal törjük össze burgonyanyomóval.

2. Keverjük bele a felkockázott sonkát, a petrezselymet, a parmezánt, a tojásokat és a tejet. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal és szerecsendióval.

3. Egy 30 cm átmérőjű kerek sütőformát vajazzunk ki, és hintsük bele a zsemlemorzsát.

4. Az így előkészített formába egyenletesen nyomkodjuk bele a burgonyás keveréket, a tetejére is szórjunk zsemlemorzsát, és előmelegített, 200 fokos sütőben addig süssük, amíg a teteje aranybarnára és ropogósra sül (kb. 20 perc).

Ehhez az ételhez ne használjunk újkrumplit, mert annak túl nagy a víztartalma, és nem lesz finom.
Sonkás burgonyalepény
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 430 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Olasz konyha Olasz konyha
(Kossuth Kiadó, 2014)

Az olasz gasztronómia legjavából válogatva 222 gyorsan és könnyedén elkészíthető receptet gyűjtöttünk össze. Itália és az olasz ízek szerelmesei saját otthonaikban ízlelhetik meg a gazdag, változatos hagyományos olasz konyha... bővebben...
Sonkás burgonyalepény
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Olasz konyha Olasz konyha
(Kossuth Kiadó, 2014)

Az olasz gasztronómia legjavából válogatva 222 gyorsan és könnyedén elkészíthető receptet gyűjtöttünk össze. Itália és az olasz ízek szerelmesei saját otthonaikban ízlelhetik meg a gazdag, változatos hagyományos olasz konyha... bővebben...
bevásárlólista