Fettuccine padlizsánnal, zöldolívával

Fettuccine con melanzane e olive

Elkészítési idő: 40 perc Munkaidő: 20 perc könnyen elkészíthető átlagos ár
Fettuccine padlizsánnal, zöldolívával
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
1 nagyobb padlizsán
50 dkg fettuccine
5 dkg frissen reszelt parmezán sajt
2 evőkanál friss, apróra vágott petrezselyemzöld
1 db citrom leve
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olívaolaj
ízlés szerint frissen őrölt bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A zöld olívákat, ha szükséges kimagozzuk és csíkokra vágjuk. A padlizsánt megmossuk, majd a héjával együtt felkockázzuk és besózzuk. 20 percig állni hagyjuk (hogy a kesernyés ízétől megszabadítsuk), majd a levét leöntjük.

2. Az olívaolajat egy nagy serpenyőben felforrósítjuk, és fél percig pirítjuk rajta az apróra vágott fokhagymát. Hozzáadjuk a padlizsánkockákat és állandó keverés mellett, közepes lángon 6 percig pároljuk.

3. Ezután adjuk hozzá az olívabogyót, a citromlevet, és ízlés szerint fűszerezzük sóval és borssal.

4. A tésztát egy nagy fazékban, forró sós vízben a szokott módon készre főzzük, leszűrjük.

5. A szószt a tésztára öntjük, petrezselyemmel és parmezánnal megszórjuk és tálaljuk.

Fettuccine padlizsánnal, zöldolívával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 357 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Spagetti és opera ,
Spagetti és opera
(Szabad Föld Kiadó, 2004)

Tradicionális olasz receptek, főszerepben a spagetti, klasszikus olasz operaáriákkal tálalva + CD melléklettel. Élni jó. Minden téren a maximálisat kihozni az életből, az étkekből szintúgy. A felszabadult, vidám főzés legyen a... bővebben...
Fettuccine padlizsánnal, zöldolívával
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Spagetti és opera ,
Spagetti és opera
(Szabad Föld Kiadó, 2004)

Tradicionális olasz receptek, főszerepben a spagetti, klasszikus olasz operaáriákkal tálalva + CD melléklettel. Élni jó. Minden téren a maximálisat kihozni az életből, az étkekből szintúgy. A felszabadult, vidám főzés legyen a... bővebben...
facebook