Osztrák krumplis batyu

| Burgonyás-túrós batyu receptek
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
25 dkg sovány túró
20 dkg burgonya
10 dkg tejföl
2 evőkanál napraforgóolaj
7 dkg búzadara
30 dkg finomliszt
5 db tojás
12 dkg vaj
½ csokor metélőhagyma
½ csokor petrezselyem
½ csokor menta
½ csokor turbolya
ízlés szerint frissen őrölt bors
ízlés szerint

Elkészítés:

1. A burgonyát sós vízben megfőzzük, meghámozzuk, krumplinyomóval összetörjük, majd hagyjuk kihűlni.

2. A turbolyát, a mentát, a petrezselymet és a metélőhagymát megtisztítjuk, megmossuk, megszárítjuk és apróra vágjuk. 5 dkg vajat megolvasztunk, levesszük a tűzhelyről, és belekeverjük a zöldfűszereket. Az így elkészített fűszervajat hagyjuk kihűlni.

3. Szétválasztunk 4 tojást, 1 tojássárgáját különteszünk. A lisztből, a darából, 1 tojásból, 3 tojássárgájából, az olajból, negyed teáskanál sóból és 2 evőkanál vízből sima tésztát gyúrunk, amelyet frissentartó fóliába tekerve 30 percig pihentetünk.

4. A burgonyát összekeverjük a fűszervajjal, a túróval, a tejföllel és a félretett tojássárgájával, majd sóval és borssal ízesítjük. A tésztát 12 darabra osztjuk. Belisztezett felületen minden darabot tenyér nagyságúra nyújtunk. A széleit megkenjük tojásfehérjével.

5. A burgonyás-fűszeres túrót szintén 12 adagra osztjuk, és mindegyik tészta felére egy adagot helyezünk. aztán a töltetlen felét a töltöttre hajtjuk. A széleket alaposan összenyomkodjuk, hogy főzés közben se nyíljanak szét. A burgonyás batyukat kb. 15 percig szárítjuk.

6. A tésztát forrásban lévő, sós vízben 8-10 perc alatt kifőzzük. A maradék vajat világosbarnára olvasztjuk. A batyukat leszűrjük, lecsepegtetjük, és előmelegített tányérokra tesszük. Leöntjük a megbarnult vajjal, és azonnal tálaljuk.

Osztrák krumplis batyu
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
Ezt a receptet  alkalommal készítették el
Ezt a receptet 1034 alkalommal tekintették meg
Hozzászólás beküldése: Bejelentkezés vagy regisztráció
A recept forrása
Tésztaételek kiskönyve Tésztaételek kiskönyve
(Art Nouveau Kiadó, 2009)

A tészta boldoggá tesz... ...mert bármilyen módon készítjük is el, mindig ellenállhatatlanul finom. Lepjük hát meg önmagunkat és szeretteinket a földkerekség legfinomabb tésztaételeivel! - A konyhaművészet legfontosabb... bővebben...
Osztrák krumplis batyu
Értékeld elsőként!
1 2 3 4 5
Recepttáramba teszem
A funkció használatához jelentkezz be!
Bevásárlólistát készítek Kinyomtatom Elküldöm levélben
Neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail címe:
Töltsd ki a mezőket!
A recept forrása
Tésztaételek kiskönyve Tésztaételek kiskönyve
(Art Nouveau Kiadó, 2009)

A tészta boldoggá tesz... ...mert bármilyen módon készítjük is el, mindig ellenállhatatlanul finom. Lepjük hát meg önmagunkat és szeretteinket a földkerekség legfinomabb tésztaételeivel! - A konyhaművészet legfontosabb... bővebben...
twitter